FFT: „Nyerünk, vagy a teve meghal” – a futballvilág legőrültebb babonái

Vágólapra másolva!
2020.05.21. 11:43
A törökök tevevérrel kenik be a játékosok arcát, hogy szerencsét hozzon. A FourFourTwo utánanézett a legdurvább rituáléknak is – főszerepben krokodilok, piszoárok és a sóhintő klubelnök.

Ízelítő a gyűjteményből:Ízelítő a gyűjteményből:

Állatvédők ne olvassák ...

Senki sem tudja, mi futott át a teve fején, amikor a török másodosztályban szereplő Karsiyaka játékosai lefejezni vitték a mérkőzés előtt, de a játékosok kifejezéstelen arca azt sugallja, hogy senkit sem tett túl boldoggá a helyzet. Amikor a szegény állat már fel volt nyitva, és a játékos arca és homloka maszatos volt a vértől, talán már elgondolkoztak: „Tényleg megéri?” Inkább juhok és kecskék szoktak áldozatai lenni a török futballkluboknak. A közelmúltban a bolgár Lokomotiv Plovdivnál egy áldozati bárány vérével festették pirosra a kapufákat.

„Tűz a kapu előtt”

Talán minden idők egyik legemlékezetesebb Afrika-kupa-selejtezőjét játszották 2003-ban, amikor Ruanda válogatottja látogatott Ugandába. A meccset ugyanis megzavarta egy UFO – azaz egy „Azonosíthatatlan Égő Tárgy” (angol szójáték: Unidentified Flaming Object – a szerk.). A ruandai kapus, Muhamud Mossi egy „ismeretlen anyagot” gyújtott meg a kapu előtt, és 25 percig állt a játék, mert így akarta elűzni az ártó szellemeket.

„Megdöbbent ez a boszorkányság – mondta az ugandaiak argentin edzője, Pedro Pablo Pasculli. – Játszottam Dél-Amerikában, sok mindent láttam a futballpályán, de ez még nekem is sok.”

Úgy tűnik, Mossit meghallgatták a szellemek, nem kapott gólt, Ruanda 1–0-ra győzött.

A zimbabweiek nem fociznak krokodilokkal

A történet olyan, mint egy alacsony költségvetésű horrorfilm: amikor a zimbabwei Midlands Portland Cement játékosai 2008-ban úgy gondolták, hogy a gonosz szellemeket úgy lehet csak elűzni, ha átússzák a krokodiloktól hemzsegő Zambezi folyót, mind a 17 játékos beugrott a vízbe – de csak 16 jött ki. „Mindenki felöltözött, és elindult haza – mondja a vizsgálótiszt. – De amikor mindenki elkészült, akkor vették észre, hogy egy ruha még ott van a földön.” Megérte embert áldozni? Aligha, hiszen a következő meccset is elvesztették.

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56
Ezek is érdekelhetik