Kína: „Már biztonságosabb hely, mint Európa”

T. D.T. D.
2020.03.13. 17:01
null
Carrico a csapatkapitányi karszalagot is viselhette Sevillában, azonban immár a Vuhan Zall sikeréért dolgozik (Fotó: AFP)
Minden bizonnyal sokan emlékeznek még a kissé megdöbbentő februári bejelentésre: Daniel Carrico a spanyol élvonalbeli Sevilla után a kínai Vuhan Zall FC labdarúgója lett. A 31 éves, egyszeres portugál válogatott védő ma már úgy gondolja: Kína biztonságosabb hely, mint Európa.

 

Mint azt bizonyára sokan tudják, a jelenleg Európában tomboló koronavírus-járvány a kínai Vuhanból indult, így már a bejelentéskor is sokan felhúzták a szemöldöküket a hír hallatán.

„Kína most már biztonságosabb, mint Európa – kezdte vázolni a helyzetet Carrico a Tutto Mercatónak adott interjúban. – Gyakorlatilag kiirtották a vírust az országban. Marbellában edzettünk, vártuk, hogy elmúljon a vészhelyzet, biztonságban visszatérhessünk és újra a hétköznapi életünket élhessük. Kínában már sokkal kevésbé aggasztó a helyzet a világ más tájaihoz képest. Nem tagadom, kétségeim voltak. Amikor megkezdődött a januári átigazolási időszak, csak annyit tudtunk erről az egészről, hogy egy új vírus Kínában. Néhány napot azzal töltöttem, hogy erről tájékozódtam, míg a klub biztosított arról, hogy nem megyünk Vuhanba, amíg a vészhelyzet el nem múlik.”

„A koronavírus valóban felforgatja a világot, ám Kínában már javulnak az állapotok. Miközben Európában és más országokban napról napra nő a fertőzöttek száma, egyre kevesebb eset van Kínában, nagyon kevés új megbetegedéssel. Fontos, hogy minden lehetséges módon kontroll alatt tartsuk a járványt, ne hagyjuk, hogy terjedjen. A meccsek halasztása egyértelműen jó megoldás, figyelembe véve a stadionok befogadóképességét, és a játékosok, stábtagok egészségét. A zárt kapu is segít, de világos, hogy a halasztás még ennél is hatékonyabb. Az emberek egészsége előbbre való a futballnál és minden másnál.”

A Vuhan Zall FC eddigi bajnoki mérkőzései közül egyet töröltek, a többit elhalasztották, így a játékos még nem lépett pályára tétmérkőzésen új csapatában. Legkorábban áprilisban kezdődhet el a bajnokság jelen állás szerint.

Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
13 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03

A Sevilla az Osasuna ellen vetett véget rossz sorozatának

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 23:08

A Sevilla bírózott, Mourinho a csapatát dicsérte a Real győzelme után

Spanyol labdarúgás
2026.10.19. 10:52

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 22:55

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00