Álomfutball – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 23:44

Igazuk volt azoknak, akik álomdöntőt emlegettek: mindjárt elalszunk rajta – mondta Hajdú B. István, a szurkolók kedvenc futballkommentátora a 2015-ös Afrika-kupa fináléjának közvetítésekor. Valóban, az Elefántcsontpart–Ghána ütközet jónak ígérkezett, de a csapatok nem a győzelemre törtek. Hibázni nem akartak, ebből az lett, hogy bántóan nem akart focizni senki. Szegény riporter, ha a második félidőben valaki sprintre vetemedett, már reménykedve emelte a hangját: hátha nem lesz abból a nézhetetlen kilencven percből százhúsz, de Afrika nem adott kegyelmet.

Aznap gólt sem. A hosszabbításban, ha ez emberileg nem is tűnt lehetségesnek, még óvatosabbá váltak a felek. Igazságtalan persze, ha a hivatalosan Afrikai Nemzetek Kupája néven futó rendezvényt bántanánk (dehogy!), minél több jó meccset várunk, a Benin–Bissau-Guinea összecsapás, gondolom, önöket is lázban tartja.

Elnézést a tiszteletlenségért: az Afrika-kupának – noha nem ez a neve, de mindenki így hívja – mindig is volt valami sajátos bája. Sokáig éppenséggel az, hogy bár a sztárok az európai topklubokban szerepeltek, mégis a bajnoki idény kellős közepén, télen rendezték meg, nem kevés spanyol vagy Premier League-klubot bőszítve ezzel, amelyek hetekre nélkülözték legjobbjaikat. José Mourinho az Inter–AC Milan derbi előtti napokban – még 2010 januárjában – azért szurkolt, hogy Kamerun kiessen, csapatának végül Samuel Eto'o nélkül kellett fellépnie (azért így is nyert 2–0-ra), s mi azt figyeltük, hogy a BL-ben csodált remek játékosok ezen a tornán mintha egészen másképpen játszanának. Úgy tűnt, hazatérve elfelejtik, mit tanultak klubjukban.

Az épp tíz esztendeje magyar bronzzal végződő U20-as vb-n a mieink több meccset is az idei rendező Alexandriában játszottak, egy amúgy kedves stadionban, ahol az oldalvonal mellé tervezett lelátó valahogy az alapvonal mögé szorult, ahonnan a közelebbi kapus is úgy-ahogy látható, a távolabbihoz viszont már távcső kellett. S ha már magyar futball: nem kevés afrikai légiós van az NB I-ben, de ezen a tornán egyikükért sem szoríthatunk, a magyar bajnokságból sajnos még mindig nehéz bekerülni a válogatottba.

A kérdés most az, vajon az európai futballidényben elgyötört sztárok mire mennek, Mohamed Szalah hazai pályán győzelemre vezeti-e a rendező Egyiptomot. Kamerun címet védene, Ghána 1982 óta nem nyert. Lesz tehát mit néznünk, hacsak el nem alszunk – a Madagaszkár–Burundi háromesélyesnek tűnik.

Legfrissebb hírek

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
16 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik