Kép: 60 ezren köszöntötték a Libertadores-kupa-győztes Rivert

MTI MTIMTI MTI
2018.12.24. 15:36
null
Buenos Airesben hatvanezren köszöntötték a játékosokat (Fotó: AFP)
A Buenos Aires-i Monumental stadionban hatvanezer szurkoló köszöntötte a Libertadores-kupát két héttel ezelőtt megnyerő River Plate labdarúgócsapatát.

 

A csapat a madridi döntő után az arab emírségekbeli klubvilágbajnokságon szerepelt, ahol az elődöntőben tizenegyespárbajban kikapott a házigazda el-Ajntól, majd a bronzmérkőzésen legyőzte a japán Kasima Antlerst.

A drukkerek konfettivel, dobokkal és dalokkal köszöntötték a hazatérő kedvenceket, akik a Libertadores-kupa fináléjában a Boca Juniorsnál bizonyultak jobbnak. Az ünneplés több órán keresztül tartott.

Marcelo Gallardo, az együttes vezetőedzője elmondta: a kupagyőzelem felbecsülhetetlen, és örökre a futballtörténelem része marad.

„Három évvel ezelőtt, amikor ugyancsak megnyertük a Libertadores-kupát, nehéz volt elhinnünk, hogy valóra vált az álmunk. Én azonban azt mondtam a csapatnak, hogy leszünk még jobbak is” – emelte ki a szakember. A tréner hozzátette: együttese tényleg jobb lett az eltelt időszakban.

November végén a River Plate otthonában, a Monumental stadionban rendezték volna meg a legrangosabb dél-amerikai kupasorozat döntőjének visszavágóját, de szurkolói összetűzések miatt végül két héttel később, Madridban játszott a két argentin csapat.

River Plate on Twitter

Que la gente crea, porque tiene con qué creer". #ElMásGr4ndeDeLaHistoria


River Plate on Twitter

¡La ovación del Monumental para su ídolo! Marcelo Gallardo, el DT de #ElMásGr4ndeDeLaHistoriahttps://t.co/LK5lwMfEuB


Legfrissebb hírek

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Scaloni megindító levélben kért bocsánatot a szurkolóktól a vb-döntős vereség miatt

Foci vb 2026
2026.07.27. 13:40

Szabadkőművesek, energiavámpírok, fekete mágia – elképesztő összeesküvés-elméletek terjednek a vb-döntőről

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:11

Paredes: A spanyolok jobbak voltak, megérdemelten nyerték meg a vb-t

Foci vb 2026
2026.07.24. 10:41

Nicolás Otamendi visszavonult a válogatottságtól

Foci vb 2026
2026.07.24. 09:03

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
2026.07.23. 07:54