Magasból a mélybe: a vb-döntős 6–0-ra kikapott Spanyolországban!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.11. 20:37
null
A spanyol–horvát meccs egy képben (Fotó: AFP)
A Nemzetek Ligája elitdivíziójának 4. csoportjában a világbajnoki ezüstérmes Horvátország megsemmisítő módon 6–0-ra kikapott a Marco Asensio vezetésével parádézó Spanyolországtól Elchében. A horvát válogatott története legnagyobb vereségét szenvedte el a vb-döntő utáni első tétmeccsén.

 

Vakarhatta a fejét Zlatko Dalic a szünetre vonulva, ugyanis Spanyolország úgy vezetett három góllal, hogy a félidő első fele sokkal inkább a horvátokról szólt. A vendégcsapat ugyanakkor elpazarolta a helyzeteit, a spanyolok pedig az első gól után támadásban maradtak, és két jól eltalált lövéssel jókora gyomrost vittek be az ellenfélnek.

Az első negyedóra horvát letámadása több ordító helyzetet is eredményezett, ám mindhárom Ivan célt tévesztett: Rakitic távoli lövése kevéssel ment mellé, Santini közelről helyezett ugyanoda, míg a védőket lerázó Perisic labdájának útját tudta állni Dani Carvajal. A Real Madrid védője a másik térfélen is a jók közé tartozott, folyamatosan megjátszható volt, és felzárkózásaiból sok hasznot is húzott a furia roja. Például a 24. percben egy gólt, amikor a szép, külsővel becsavart labdára – a mérkőzés helyszínén, Elchében a szülővárosában játszó – Saúl Níguez érkezett remekül, és fejelt a kapu bal oldalába. Saúl háromszor volt kezdő eddig Luis Enrique keze alatt, és két NL-meccsen két gól a mérlege. 1–0

Ezt megelőzően is voltak a spanyoloknak kisebb helyzeteik, de csak a horvátok árnyékában, a gól viszont megváltoztatta a játék képét. A spanyolok nem húzták magukra a vb-döntőst, sőt Marco Asensio lecsapott egy labdára, és 22 méterről nagy gólt lőtt a 33. percben. S ha egy üzlet beindul: a Real Madrid támadója két perccel később némi szerencsével újabb gólt ért el: 18 méteres lövése után a labda a keresztlécről, majd a kapus Lovre Kalinicről pattant a hálóba – öngól. 3–0

Láthatóan megfogták az események a horvát futballistákat, akik pedig a meccs elején nem tűntek motiválatlannak, ám a húzóemberek teljesen eltűntek a játékrész második felére, és amikor Rodrigo a hosszabbítás pillanataiban alig fejelt mellé, érezni lehetett: a kiütés elkerülése maradt meg elsődleges célként a vb-ezüstérmes számára.

Mindez azonban nem jött össze, ugyanis a második félidő legelején a Valencia csatára Asensio kiugratása után már nem hibázott: Rodrigo Kalinic lába között megszerezte a negyedik hazai találatot. 4–0

És nem volt megállás: több spanyol is nagyon élt, a horvátoknak pedig erre a játékrészre teljesen elegük lett a meccsből. Asensio minden megmozdulása gólveszélyt jelentett, az egyik szöglete után Sergio Ramos szerzett menetrendszerű fejesből gólt, majd Isco váltotta jól megérdemelt találatra az aktivitását. Mindegyik találatnál Asensio jegyezte az asszisztot, akitől így nem lehetett elvenni a meccs embere címet. 6–0

Spanyolország 6–0-ra kiütötte Horvátországot, amely a két legutóbbi tétmeccsén tíz gólt kapott! Ez minden idők legnagyobb horvát veresége, a „kockások” korábban – négy alkalommal – legfeljebb négy góllal kaptak ki hivatalos mérkőzésen.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 4. CSOPORT

Spanyolország–Horvátország 6–0 (Saúl Níguez 24., Asensio 33., L. Kalinic 35. – öngól, Rodrigo 49., S. Ramos 57., Isco 70.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 2 8–1 +7 6
2. Anglia 1 1 1–2 –1 0
3. Horvátország 1 1 0–6 –6 0

 

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
19 órája

Nem sikerült megegyezni, elmarad a Finalissima – hivatalos

Minden más foci
2026.03.15. 15:57

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

„Az én szívem Horvátországért dobog” – Franko Kovacevic nem akar magyar válogatott lenni

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:03

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

A bosnyákok és a románok voltak a legnépszerűbbek – olvasóink ebbe az NL-csoportba várják a válogatottat

Magyar válogatott
2026.02.12. 16:00
Ezek is érdekelhetik