Mexikó: „Üdvözöljük a nagy halat!” – Maradona edzőnek állt

2018.09.07. 10:52
null
Maradona ismét vezetőedzőnek állt (Fotó: Twitter/Dorados de Sinaola)
Az argentinok korábbi világklasszisa, Diego Maradona a mexikói másodosztályban szereplő Dorados de Sinaloa labdarúgócsapatának vezetőedzője lett. „Üdvözöljük Diegót, a nagy halat!” – írta az egyesület a közösségi csatornáján az 57 éves szakembert köszöntve.

 

A klub a szerződés részleteiről nem közölt semmit, így sem azt nem tudni, hány évre szól a megállapodás, sem azt, hogy Maradona mikor veszi át a csapat irányítását.

A játékosként világbajnok edző 2008 és 2010 között hazája válogatottját vezette, majd egy szezonon keresztül az egyesült arab emírségekbeli al-Vaszl kispadján ült. Legutóbb az ugyancsak emírségi, de második ligás al-Fudzsairánál dolgozott.

Májusban még arról szóltak a hírek, hogy Maradona a fehérorosz élvonalbeli Dinamo Breszt elnöke lesz. A szerződéséről fel is töltött egy képet az Instagramra, és akkor úgy volt, hogy az oroszországi világbajnokság után elkezdi a munkát. Több mint egy hónapja azonban elment két hét szabadságra…

A francia L’Équipe értesülései szerint azonban Maradona fehérorosz állása nincs veszélyben, és ott is folytatja a munkát.

#EmPEZamosJuntos on Twitter

¡Bienvenido Diego al Gran Pez! #HazlaDePez #HazlaDeDiez https://t.co/JeI92ALJcL



Legfrissebb hírek

Gangnam Style! Egymásra találtak az A-csoport első fordulójának győztesei

Foci vb 2026
1 órája

1986 óta először nem dolgozik a vb helyszínéről Réthy Béla

Foci vb 2026
8 órája

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
9 órája

Hogy mit mond?

Foci vb 2026
10 órája

A tiltakozások ellenére pozitívan értékelte a nyitányt a mexikói elnök

Foci vb 2026
12 órája

Amerikai pite: mexikói fieszta, kiállítások és dél-koreai fordítás – az 1. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
13 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
18 órája

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
19 órája
Ezek is érdekelhetik