Női Eb: minden széria véget ér egyszer – most épp a németeké

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.17. 23:05
null
A németek csapatkapitánya, Marozsán Dzsenifer jól játszott, de a gólok ezúttal elmaradtak (Fotó: Twitter)
A címvédő német női labdarúgó-válogatott Kulcsár Katalin játékvezetése mellett gól nélküli döntetlent játszott Svédországgal az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. A kvartett nyitó meccsén az oroszok történelmi győzelmet arattak az olaszok felett.

 

A sorozatban hetedik Európa-bajnoki címére vágyó német válogatott az előző Eb elődöntőjében (1–0), a 2015-ös világbajnokságon a legjobb tizenhat között (4–1), valamint a tavalyi olimpiai fináléban (2–1) is megverte a svédeket, most azonban nem bírt velük.

A Bredában rendezett mérkőzésen a magyar származású Marozsán Dzsenifert végig a soraikban tudó németek jobban akarták a sikert, ám ezúttal be kellett érniük az egy ponttal. A svédek így a 12. tétmeccsükön először nem kaptak ki a nationalelftől.

A csoport másik találkozóján az oroszok meglepetésre 2–1-re megverték az olaszokat, ezzel a 13. Európa-bajnoki mérkőzésükön az első győzelmüket aratták.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, HOLLANDIA
Csoportkör, 1. forduló
B-csoport
Olaszország–Oroszország 1–2
(Mauro 88., ill. Danyilova 9., Morozova 26.)
Németország–Svédország 0–0

Legfrissebb hírek

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.07.28. 12:43

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Potya gól döntött a ráadásban, összejött az álomdöntő a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.23. 23:38

Hihetetlen izgalmak, 120 perces csata végén Anglia az első döntős a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.22. 23:49

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30
Ezek is érdekelhetik