Felkészülés: „A magyarok ennél erősebbek lesznek” – Cacic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.23. 21:19
null
A horvátok egy félidő alatt elintézték Izraelt (Fotó: Reuters)
Ante Cacic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott az izraeli válogatott elleni 2–0-s győzelem után. A megsérült csapatkapitány Darijo Srna szereplése még kérdéses a szombati, budapesti találkozón.
SRNA: NAGY SZERENCSÉM VOLT
„Kaptam egy nagy rúgást, ami után először eléggé megijedtem, de most már könnyebben rá tudok állni a lábamra, remélem, nem tört el. Összességében nagy szerencsém volt, de hogy játszhatok-e Budapesten, azt az orvosok döntik el” – adott tájékoztatást az állapotáról Srna.

„Köszönettel tartozom a szurkolóknak, akik nagy számban jöttek ki a mérkőzésre. Sok információt kaptunk a meccsből, megpróbáltunk megfelelő játéklehetőséget biztosítani mindenkinek, megtalálni a területeket, amelyeken még dolgoznunk kell az Európa-bajnokság előtt. Háromféle formációt [3–5–2, 4–4–2, 4–3–3 – a szerk.] is kipróbáltunk a meccs alatt, köszönöm a játékosaimnak is a hozzáállást és a mutatott jó dolgokat. Összességében elégedett vagyok. Megpróbáltuk megvalósítani, amit gyakoroltunk, de nehéz folyamatos játékot nyújtani ennyi változtatás mellett – így néha átengedtük a kezdeményezést Izraelnek” – vélekedett Ante Cacic, aki Darijo Srna sérüléséről és a budapesti mérkőzésről is beszélt.

„Remélem, a sérülés nem súlyos, kapott egy kemény belépőt, de azt hiszem, rendben lesz. A következő mérkőzésünktől mást várok, a magyarok ennél erősebbek lesznek. A lényeg, hogy a saját játékunkat játsszuk és alakítsuk – egyelőre nem mondtam le egyik, a mostani meccsen alkalmazott játékrendszerről sem. Kemény meccset várok, győzni indulunk.”

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HORVÁTORSZÁG–IZRAEL
2–0 (2–0)
Eszék. Vezette: Vad II István
Horvátország: Subasic (L. Kalinic, a szünetben) – Vida, Corluka (Schildenfeld, a szünetben), Lovren – Srna (Vrsaljko, 44.), Modric (Antolic, 68.), Badelj (Halilovic, 52.), Brozovic, Perisic – Mandzukic, N. Kalinic (Kovacic, 57.)
Izrael: Klejman – B. Bitton (Tzedek, a szünetben), Gerson, Tibi, Dabbur – Tawatha (Szajef, 67.), Kehat (Kajal, 83.), N. Bitton, Buzaglo (Kohen, a szünetben) – Hemed (Barda, 76.), Ben Haim (Benajun, 76.)
Gólszerző: Perisic (4.), Brozovic (34.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08
Ezek is érdekelhetik