Edzősors: a korábbi Chelsea-kedvenc lett az AEK edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 21:48
Az uruguayi Gustavo Poyet lett az AEK Athén labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A korábbi 11-szeres bajnok, de a görög élvonal mostani idényében újonc fővárosi klub csütörtökön jelentette be a 46 éves tréner érkezését. Szerződése –amelyet pénteken írnak alá – a szezon végéig szól, és kétéves hosszabbítási opciót tartalmaz.

Elődje, a játékosként 2004-ben Európa-bajnok Trajanosz Dellasz két bajnoki évadon keresztül irányította az AEK-et, amely a pénzügyi okok miatti kizárását követően idén tavasszal az ő vezetésével jutott vissza az első osztályba, de a listavezető Olimpiakosztól elszenvedett, október 17-i négygólos vereség után lemondott.

Poyet játékosként a Real Zaragoza színeiben KEK-et és spanyol kupát, a Chelsea-vel ugyancsak KEK-et, valamint európai szuperkupát és FA-kupát, az uruguayi válogatottal pedig Copa Américát nyert. Másodedzőként a Tottenham Hotspur, vezetőedzőként pedig a Brighton&Hove Albion és a Sunderland együttesénél tevékenykedett.

Az athéni csapat nyolc forduló után a bajnoki tabella harmadik helyén áll.

Legfrissebb hírek

A Panathinaikosz elleni rangadó vár Varga Barnabásra az AEK-kal

Légiósok
53 perce

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
2026.01.16. 07:17

Varga Barnabás jól játszott, de kiesett az AEK a Görög Kupából

Légiósok
2026.01.14. 18:04

Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

Minden más foci
2026.01.13. 23:57

Varga Barnabás jól érezte magát a pályán az első AEK-meccsén

Légiósok
2026.01.13. 10:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Varga Barnabás az AEK tulajdonosáról: Szenvedélyes, mindenképp engem akart

Légiósok
2026.01.10. 10:52

Paunoch Péter: Nemcsak egy csatárt szerettek volna igazolni, Varga Barnabást akarták szerződtetni

Légiósok
2026.01.08. 20:29
Ezek is érdekelhetik