Argentína: Tévez duplázott, majd bokát tört – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.20. 11:21
A Boca Juniors 3–1-re legyőzte az Argentinos Juniorst az argentin labdarúgó-bajnokságban. Az unalmasnak cseppet sem nevezhető összecsapáson Carlos Tévez, a Juventus korábbi klasszisa előbb duplázott, majd horrorsérülést okozott – rosszul ütemezett belépőjével eltörte ellenfele bokáját, akire hat-nyolc hónapos kihagyás vár. A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Ezequiel Hamot az eset után kórházba szállították, és kiderült, hogy eltört a bokája. A játékost azóta már meg is műtötték, ami után hat-nyolc hónapot kell kihagynia.

Carlos Tévez a mérkőzés lefújását követően elnézést kért a rossz ütemű belépőért.

„El vagyok keseredve, mert nem akartam sérülést okozni. Még sohasem tettem ilyet, ez volt az első alkalom. A labdára mentem, semmiféle rossz szándék nem vezérelt. – mondta Tévez. – Meglátogatom őt a kórházban, és bocsánatot kérek.”

Néstor Gorosito, az Argentinos vezetőedzője ugyanakkor úgy gondolja, Tévez tette szándékos volt.

„Nem volt véletlen. Három méterre tőlünk történt az eset, látni lehetett. Azok, akik futballoztak, jól tudják, hogy mennek ezek a dolgok.”

Carlos Tévez brutális belépője



A mérkőzés összefoglalója

Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
7 órája

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
2025.07.09. 10:05

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Gyász: térdműtét közben hunyt el az argentin labdarúgó

Minden más foci
2025.06.26. 11:29

Gólt és pontot szerzett az Auckland City, a Boca Juniors búcsúzott a klub-vb-től

Klub-vb
2025.06.25. 00:00

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19
Ezek is érdekelhetik