CFR: Pászkány Árpád a Fradi helyett Dubaiban gondolkozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.12. 16:54
A Ziua de Cluj kolozsvári lap értesülései szerint Pászkány Árpád, a CFR labdarúgócsapatának tulajdonosa elkötelezte magát, hogy a nyártól a kolozsvári csapatot a háta mögött hagyva a Ferencváros befektetője lesz. Pászkány ugyanakkor máris cáfolta a pletykát, és kijelentette: akkor fektetne be a Fradiba, ha szórni akarná a pénzt.

A kolozsvári lap Pászkány egyik legjobb barátjára hivatkozva írja, hogy miután kivonja a pénzét a CFR-ből, Magyarország felé veszi az irányt, és a Ferencváros fő tulajdonosa lesz. Pászkány ugyanakkor a Stiri de Sport honlapjának elmondta: teljesen más üzleti elképzelései vannak.

„Dubai az új üzleti célpontom, ott hatalmas potenciál van, és nyitottak erre. Az ingatlanpiacon szükség van a befektetőkre, és harminc napon belül túl lehet adni egy projekten, ha mégis más befektetési lehetőség akad. Szeretnék további részleteket is közölni, de szeretem, ha konkrétumokról beszélhetünk már, amikor kérdeznek” – nyilatkozta Pászkány, aki elárulta, hogy egy hónapot évente Dubaiban tölt, és határozottan cáfolta a tavaly nyár után ismét felröppenő híresztelést közte és a Fradi között.

„Nem tudom, milyen őrült találta ki ezeket a pletykákat. Nagy felkészületlenség azt állítani, hogy én ott [Magyarországon] vennék át egy csapatot, miközben a magyar bajnokságot alacsonyabban jegyzik, mint a románt, kevesebb a hirdető és kevesebb a pénz is. Ha szórni akarnám a pénzt, akkor tenném ezt” – magyarázta Pászkány.

Legfrissebb hírek

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
36 perce

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
21 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
22 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14