Brazília: Juninho Pernambucano mégsem folytatja pályafutását

2014.01.30. 17:13
null
Ennyi volt - Juninho szabadrúgásaitól már nem kell rettegniük a kapusoknak (Fotó: Reuters)
Bár januárban májusig meghosszabbította szerződését a Vasco da Gama labdarúgócsapatával, Juninho Pernambucano végül mégis úgy döntött, hogy befejezi pályafutását.

A 39. születésnapját csütörtökön ünneplő Juninho korábbi terveivel ellentétben mégsem folytatja játékoskarrierjét.

„Szeretném megerősíteni Juninho Pernambucano döntését. Beszéltünk egymással, és úgy határozott, hogy visszavonul. Hétfőn tart ezzel kapcsolatban sajtótájékoztatót" – nyilatkozta a Vasco da Gama elnöke, Roberto Dinamite a helyi médiának.

A 40-szeres brazil válogatott Juninho a Lyonban töltötte pályafutása legeredményesebb időszakát: 2001 és 2009 között zsinórban hét bajnoki címet szerzett a francia csapattal, és rendszeresen termelte a gólokat a Bajnokok Ligájában is.

Szerepelt a 2006-os világbajnokságon, a brazilok Japán elleni csoportmérkőzésén gólt is szerzett, a franciák elleni negyeddöntős búcsú után azonban bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól.

VÁLOGATÁS A BRAZIL LEGSZEBB SZABADRÚGÁSAIBÓL

Legfrissebb hírek

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11