Panathinaikosz: Puskás-emlékhely létesülhet Athénban

2013.12.16. 20:24
A tervek szerint jövő júniusban Puskás Ferenc egykori sikereinek helyszínén, a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjánál emlékhelyet alakítanak ki egy domborművel és kétnyelvű emléktáblával az Aranycsapat legendás kapitányának tiszteletére.
Erről Jakab János miniszterelnöki sporttanácsadó, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felügyelőbizottságának elnöke és Szöllősi György, a felcsúti intézmény kommunikációs igazgatója tárgyalt Athénban a Panathinaikosz elnökével a magyar nagykövetség szervezésében.Magyarország athéni nagykövetségének hétfőn MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye arról számolt be, hogy a tervek szerint emellett egy Panathinaikosz–Puskás Akadémia ifjúsági mérkőzéssel, kiállítással és filmbemutatóval is tisztelegnek a görög klub korábbi sikeredzőjének emléke előtt.A magyar delegáció egyúttal ismét meghívta az athéni egyesület korosztályos csapatát a tavaszi Puskás Suzuki Kupára, amelyen eddig mind a hat alkalommal részt vett.Puskás Ferenc 1970 és 1974 között a Panathinaikosz, az 1978–1979-es idényben pedig az AEK Athén vezetőedzője volt, vezetésével mindkét csapat görög bajnokságot nyert, a Panathinaikoszt BEK-döntőbe vezette, ez máig a görög futball legnagyobb klubsikere.
Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Népsport: Puskásnak még egy BEK-et nyert a Real

Népsport
2026.05.11. 10:20

Életben tartotta elődöntős reményeit a Valencia és a Kaunas is a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.06. 22:50

Varga Barnabásék nem használták ki a hosszú emberelőnyt, de így is növelték előnyüket a tabella élén

Légiósok
2026.05.03. 22:10

A Real Madrid hetedszer nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2026.05.03. 22:00

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 19:32

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 14:25
Ezek is érdekelhetik