Charleroi: a belga sajtóban László Csaba menesztéséről cikkeznek

Vágólapra másolva!
2011.03.16. 12:26
A belga sajtóban újra elterjedt László Csaba menesztésének híre, egyes források kész tényként kezelik, hogy a belga labdarúgó-bajnokság élvonalában maradásért harcoló Charleroi elnöke, Abbasz Bajat azonnali váltásban gondolkodik.

A legutóbbi két mérkőzésen, a Kortrijk és a Standard ellen nyújtott teljesítmény tette elégedetlenné Abbasz Bajatot, ez vezethet László Csaba kényszerű távozásához – írja például a La Nouvelle Gazette.

A belga lapok szerint a gyors döntéseiről nevezetes klubelnök már meg is kereste Glen De Boecköt, ám a télen a Germinal Beerschottól menesztett korábbi válogatott futballista némi gondolkodás után elutasította a felkérést, mivel hosszú távra szóló megbízást szeretne – márpedig a bajnokság alapszakaszát mindenképpen az utolsó helyen záró Charleroi egyelőre csupán a bennmaradásért vívandó osztályozóra keres új edzőt.

Az idény közben munkába álló László Csaba sokáig nem tudott lelket verni a csapatba, majd hiába produkált vele nagyszerű februárt (négy meccsen tíz pont), a fent említett két találkozó elveszítése osztályozóra „ítélte" a Charleroi-t.

Legfrissebb hírek

„Ez valami elképzelhetetlen” – Diószegi László a Sepsi élvonalbeli búcsúja után

Minden más foci
2025.05.18. 20:17

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29

László Csaba: A barátok mindig a szükségben segítenek egymáson

Minden más foci
2025.05.02. 10:16

László Csaba lehetetlen küldetés előtt

Minden más foci
2025.05.01. 08:27

László Csaba a Sepsi OSK új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2025.04.29. 17:44

László Csaba lesz a Sepsi új vezetőedzője – NS-infó

Egyéb egyéni
2025.04.28. 22:59

László Csaba: Matthäus hibát követett el azzal, hogy eljött Magyarországra

Magyar válogatott
2025.02.07. 18:22

László Csaba átszervezné a hazai utánpótlás-bajnokságot, de az edzőképzésről és a válogatottról is beszélt

Labdarúgó NB I
2024.11.30. 09:45
Ezek is érdekelhetik