Bulgária: kavart a Kavarna, fogadási botránnyal üdvözlik Platinit

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 16:51
Két bolgár lap is terjedelmes beszámolót közölt pénteken arról, hogy a bolgár futballt mélyen megfertőzték a fogadási csalások. A cikkek két nappal azt megelőzően láttak napvilágot, hogy Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke az országba érkezik.

A 7 Dni Szport beszámolója szerint az UEFA hívta fel a bolgár hatóságok figyelmét: elképzelhető, hogy a 2009-ben lejátszott Marek Dupnica–Kaliakra Kavarna Bolgár Kupa-mérkőzésen manipulálták az eredményt. A Trud kétoldalas összeállítást közölt a futballbeli illegális fogadásokról, míg a magát a témába beleásó egyik helyi televízió arra jutott: a bolgár másodosztály melegágya a fogadási csalásoknak. (Az elmúlt idényben ott szerepelt az említett két csapat is; a Kaliakra azóta feljutott, míg a Marek nem kapott rajtengedélyt.)

Elemzők szerint a cikkek időzítése nem véletlen: vasárnap ugyanis Bulgáriába érkezik Michel Platini, az európai szövetség elnöke. Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség első embere visszautasította az írásokban megfogalmazott gyanút, ugyanakkor jelezte: a fogadási csalások témája szerepel az UEFA-val folytatandó tárgyalások napirendjén.

Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter reakciója: „Bizonyos klubok így finanszírozzák a működésüket". Cvetanov szerint azonban a pletykák nem elegendőek vizsgálatok lefolytatásához és büntetések kiszabásához, az ilyesmihez konkrét bizonyítékok kellenek. A belügyminiszter ugyanakkor nem beszélt arról, folyik-e bármilyen vizsgálat fogadási csalások ügyében Bulgáriában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik