David Beckham: nem a pénz döntött!

Vágólapra másolva!
2007.01.12. 10:17
David Beckham nem a pénz miatt döntött az Egyesült Államok mellett - legalábbis ezt állítja a Real Madridtól távozó angol futballista. A 31 éves középpályás állítja, nem bánta meg a spanyolországi kalandot.
Reuters
Reuters

Az átigazolási piac csütörtöki legnagyobb szenzációját David Beckham klubváltása jelentette: a Real Madrid angol klasszisa a nyáron elhagyja a spanyol klubot, és Los Angelesbe költözik.

A 31 éves játékos és a Galaxy öt évre szóló szerződésben állapodott meg, és a hírek szerint Beckham 128 millió fontot fog keresni ezen időszak alatt. Ez az összeg azt jelenti, hogy a középpályás fizetése ötszázszorosa (!) lesz hetenként (!), mint legtöbb amerikai csapattársáé.

Davids is Amerikába költözhet

Beckhamhez hasonlóan egy másik neves európai játékos, nevezetesen Edgar Davids is bizonyíthatja tudását az MLS-ben.

Steve Morrow, az Arsenal egykori északír játékosa jelenleg a Dallas edzője, és a texasi klub már fel is vette a kapcsolatot a holland középpályással.

Davids 2005 nyarán érkezett az Intertől Londonba, de az idei szezonban mindössze kilenc bajnokin kapott lehetőséget
Beckham azonban cáfolta, hogy a pénz miatt döntött a klubváltás mellett:
„Nem 34 évesen akartam az Egyesült Államokba menni, mivel akkor az emberek azt mondanák: „csak a pénz miatt jött ide.”

„Azért jöttem Los Angelesbe, mivel magasabb szintre szeretném emelni az itteni futballt. Szerintem a játék magasabb színvonalú lesz itt, mint bárki is gondolná.”

Az angol válogatott volt csapatkapitánya az idei szezonban elvesztette helyét a kezdőtizenegyben. Bár annak ellenére, hogy nem nyert semmit a spanyol klubbal, sikeresnek érzi madridi pályafutását.

„Nem bántam meg, hogy Realhoz igazoltam. Soha semmit nem bántam meg az életem és a pályafutásom során.”

Beckham hozzátette, hogy köszönettel tartozik Florentino Pereznek, a Real volt elnökének, aki megadta neki a lehetőséget, hogy egy ilyen nagy klubban futballozzon.

„Zinedine Zidane-nal együtt futballozni: ez volt a legnagyobb megtiszteltetés, ami pályafutásom során ért engem, és még ott volt Roberto Carlos és Ronaldo is… Nem, megbánásról szó sincs.”

Amerikában is örülnek az angol futballista érkezésének, Frank Yallop edző biztos benne, hogy Beckham Los Angelesben is sikeres lesz. A Major League Soccer egyik tisztviselője, Don Garber egy közleményben kifejtette, hogy a futballista érkezése nemcsak a futballnak, hanem az egész profi sportnak fontos lehet.

Az 1986-os világbajnokság gólkirálya, Gary Lineker szerint viszont Beckham átigazolása azt jelenti, hogy lezárult a futballista karrierje a csúcsszintű futballban.
„Ez már inkább levezetés. Velem ugyanez volt, amikor pályafutásom vége felé Japánba igazoltam. Érdekes volt belecsöppenni egy másik futballkultúrába, valamint lehetett egy csomó pénzt keresni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik