Mindenki boldog

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2009.06.18. 22:59
Címkék

Horvát légióssal erősítette meg játékoskeretét a női bajnokság ezüstérmese. Iva Ciglar, aki az előző idényben a szlovén bajnokcsapatnál, a Merkur Celjénél remekelt, egy évre a Szeviép-Szeged kosarasa lett. A 23 éves irányító imponáló mutatókkal zárta az évadot, 13.9 pontot dobott, 3.8 lepattanót szedett és 3.6 gólpasszt adott átlagban. Teljesítményére Bencze Tamás, a szegediek új edzője akkor figyelt fel, amikor a horvát felnőttválogatott a magyar nemzeti együttessel játszott felkészülési mérkőzéseket.

„A válogatott találkozókon remekül mozgott, s ugyan kötetlenül játszhatott, ezért meccsenként majd húsz rádobása volt, ami Szegeden nem adatik meg neki, de úgy láttam, kiváló kosaras, a hasznunkra lehet” – mondta az új szerzeményről Bencze. Ciglar gyors, agresszíven védekezik, ponterős, blokk mögül is kiváló százalékkal dob, a 2008–2009-es idényben a kétpontosokat ötven százalékkal értékesítette.

„Nem sokat tudtam Szegedről a megkeresés előtt, csak annyit, hogy remek évadot zárt, és második lett. A tárgyalás rövid volt, mindenben pillanatok alatt megegyeztünk, nem akadt olyan pontja a szerződésnek, amelyben ne teljesült volna mindkét fél kérése. A magyar bajnokság szerintem erősebb a szlovénnál, ezért örömmel jövök Magyarországra kosarazni. Sokat jelent, hogy az edző látott játszani, vagyis nem összevágott videó alapján igazoltak. Augusztus végén vagy szeptember elején érkezem Szegedre” – mondta Ciglar, aki jelenleg a horvát válogatottal Vodicében készül a Mediterrán Játékokra.

Sokakban felvetődött, hogy a légiós érkezésével bizonytalanná válik-e Németh Bernadett helye a kezdőcsapatban, ám ez nem téma a csapatnál, mert amint Bencze Tamás elmondta, Ciglart szerepelteti majd irányítóposzton, míg Németh az edző szerint a számára kedvezőbb kettes poszton fog kosarazni.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
6 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik