Egy csapat volt a pályán

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2009.06.15. 02:26
Címkék
Végig biztosan vezetve 33–22-re nyerte meg a magyar női válogatott a Szlovákia elleni vb-selejtező visszavágóját, így összesítésben tizenkét gólt vert riválisára. A párharc megnyerése pedig azt jelenti, hogy a mieink ott lehetnek a decemberi világbajnokságon Kínában.

Egy évvel ezelőtt elképzelhe tetlennek tűnt, hogy Orbán Adrienn, Bognár Barbara és Tóth Katalin kezdőként szerepeljen a magyar női válogatottban, sőt a három játékos a kerettagságról sem nagyon álmodozhatott 2008 nyarán. Azóta nagyot fordult a világ, hiszen Imre Vilmos együttese a fentebb említett trióval a soraiban kezdte a Szlovákia elleni vb-selejtező visszavágóját, sőt a tizedik percben már mindannyiuk neve mellett szerepelt egy-egy gólt jelző strigula. Ekkorra egyébként a mieink valamennyi, addig pályára kerülő mezőnyjátékosa mattolta Tóth Zsanettet, s mivel a magyar kapuban Herr Orsolya parádézott, tíz perc alatt el is dőlt a továbbjutás kérdése.

Míg múlt szombaton, a felvidéki Simonyban a párharc első összecsapása inkább állóháborúra emlékeztetett, vasárnap Nyíregyházán csak egy csapat volt a pályán. A magyar lányok igen kemény, határozott védekezéssel és szellemes támadójátékkal jelezték, hogy nem akarják átengedni a szlovák hölgyeknek a decemberi ázsiai utazást. A szerzett labdákból könnyű gólokat szereztek a mieink, de akkor sem volt gond, ha felállt fal ellen kellett támadnia a magyar csapatnak.

Pedig Lubomír Popluhár már a kilencedik perc elején időt kért, ám ezzel is csak azt tudta elérni, hogy nem nőtt tovább a különbség. Északi szomszédaink csak az első félidő derekán tudtak összehozni egy számukra biztató periódust, ám mielőtt 13–9-nél merészebb terveket kezdtek volna szövögetni, Tóth Tímea vezérletével jött az újabb magyar roham (17–9), amely végképp pontot tett a meccs esetleges izgalmakkal kecsegtető végjátékára.

A szünet után Imre Vilmos bátran variálhatta csapatát, minden játékos hozzátette a magáét a sikerhez, míg a vendégek csak a tisztes helytállásban reménykedhettek.

A magyar együttes azonban ezen a forró vasárnap estén nem adott kegyelmet, akkor sem lankadt a figyelem, amikor már szakadéknyi volt a különbség a két együttes között. Öröm volt látni, hogy a játékosok élvezték a meccs minden pillanatát, akkor is tudtak örülni a góloknak, amikor már biztos volt a továbbjutás.

A kettős győzelemmel a magyar női válogatott a papírformának megfelelően kvalifikálta magát a decemberi világbajnokságra, s ami még fontosabb, a magabiztos sikert három alapembere – Görbicz Anita, Pálinger Katalin és Szamoránsky Piroska – nélkül érte el Imre Vilmos együttese. Szerencsére kiderült, hogy a sportágnak vannak tartalékai, hiszen olyan játékosok tették le névjegyüket tétmeccsen a válogatottban, akik korábban talán csak titokban álmodoztak a címeres mezről.

Legfrissebb hírek

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
2 perce

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
4 perce

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
5 perce

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
11 perce

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
29 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
53 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
56 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik