Végre kifizetik az edzőt

S. Zs.S. Zs.
2009.02.25. 00:33
Címkék

Úgy tűnik, lassan végérvénye sen lezárul Sisa Tibor és a DVTK kapcsolata. Csak most? – kérdezheti a magyar futball történéseit jól ismerő szurkoló, hiszen a vezetőedző már január elején elköszönt a borsodiaktól. Mint ismert, a szakvezető az őszi idény utolsó öt bajnokiján vezette a diósgyőrieket, de a nehéz pénzügyi helyzet miatt a téli szünetben végül úgy döntött: nem folytatja a munkát.

A bejelentés páratlan hullámot indított el: megjelent egy befektető, így egy időre rendezettnek tetszik a klub működtetése. Kifizették a játékosokat, új edzőt szerződtettek Gálhidi György személyében, úgy tűnt, minden rendben van. Csakhogy… Úgy értesültünk, éppen a távozó tréner nem kapta meg a neki járó másfél havi bérét, igaz, a búcsú során egy hónapban maradt Sisa Tibor a klub vezetőivel. A helyzet különlegessé vált: az edző ugyanis az MLSZ-nél kérhet ilyen esetben jogorvoslatot, mi több, utódja addig nem is ülhet le a kispadra, amíg őt nem fizetik ki – de erre a lépésre Sisa Tibor nem hajlandó.

„Annak ellenére, hogy a felmondásom páratlan, szép jövőképet ígérő összefogást eredményezett, nem jutott eszembe feljelenteni a klubot – mondta a szakvezető. – Megnyugodhat mindenki, ilyetsohasem tennék. Tudom, enélkül nehezebb érvényt szerezni annak, amiről papírom van, de ilyen vagyok: bízom benne, hogy úriemberek dolgoznak a klubnál.”

Dlusztus Imre, a DVTK ügyvezetője elmondta: pont került az ügy végére. Szerinte február 15-ig kellett volna fizetniük, de „akadt némi probléma”, ám az elöljáró utasította munkatársait, hogy hétfőn utalják át Sisa Tibornak a neki járó összeget, így a pénznek legkésőbb szerdáig meg kell érkeznie.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
20 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
27 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
43 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája