Páratlan év: Milan-válság

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2009.02.21. 01:39
Címkék

Páratlan évet írunk, s ebből egyenesen következik, hogy a Milannál edzőválság van. Ahogyan 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben, az idén is jelentős veszélybe került Carlo Ancelotti vezetőedzői állása – a mostani helyzet mégis különbözik az előző évekétől. Míg a fenti esetekben az évközi bizonytalanságot kivétel nélkül Bajnokok Ligája-döntő (két esetben -győzelem) követte, az idén legfeljebb az UEFA-kupa kínál esélyt a fájdalmak enyhítésére.

S ne felejtsük, 2008 nyarán még senki sem beszélt az UEFA-kupa fontosságáról, a bajnoki aranyéról annál inkább. Az Internazionaléval szemben felhalmozott 11 pontos hátrány viszont mára gyakorlatilag lehetetlenné tette e küldetést, a második vagy harmadik hely pedig aligha tekinthető fényes diadalnak. Hiába kutatnak a piros-feketék hívei valami megnyerhető trófea után, a gárda az Olasz Kupából kiesett, és sem klubvilágbajnokság, sem Szuperkupa nincs a láthatáron, de még csak kétcsapatos dubai minitorna sem…

Szóval Ancelotti bajba került, és válás közelébe jutott házassága mellett másik hosszú távú kapcsolata is tönkremehet. Silvio Berlusconi klubtulajdonos ugyan nyíltan sohasem bírálta, de szócsövein (Adriano Galliani alelnökön és a kezére dolgozó újságírógárdán) keresztül mind gyakrabban éreztette a szakvezetővel, fogytán iránta a bizalom.

Nincs szó haragos viszonyról, hangos veszekedésről, de egyre inkább úgy tűnik, megérett az idő a szakításra az amúgy is kissé elvágyódó edzővel. S ha hihetünk a friss híreknek, a korábban többek között Kakát, Alexandre Patót és Thiago Silvát is a csapathoz csábító Leonardo klubmenedzser nem véletlenül iratkozott be az edzői tanfolyamra… A brazil exlabdarúgó régóta ott sündörög a húsosfazék közelében, vezetőedzői megbízatása nem lenne Berlusconi ellenére. Rajta kívül az utóbbi időben szinte minden európai trénerváltásnál az előtérbe lépő Roberto Donadoni is esélyes a tisztségre, a szurkolók körében pedig Marco van Basten és Frank Rijkaard a legkedveltebb jelölt.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
6 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája