Capellónak szólt a tánc

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2009.01.29. 00:39
Címkék
Fabio Capello is ott ült a San Siro lelátóján a Milan Genoa elleni bajnokiján, s talán ennek is köszönhető, hogy az angol szövetségi kapitánynak bizonyítani igyekvő David Beckham látványos szabadrúgásgóllal vétette észre magát. A találat azonban a Milan rossz hajrája miatt csak az egy ponthoz volt elég odahaza.

A Milan Genoa elleni kezdő csapatában nem volt meglepetés. Vagy úgy is fogalmazhatunk: Ronaldinhót ismét a cserék közé nevezték. S a sorozatban a harmadik bajnokiján a kispadon hagyott brazil támadó mellőzését immár aligha tudhatjuk be David Beckham „kötelező” szerepeltetésének és a megtért bárány, Kaká hűségjutalmul kapott betonbiztos pozíciójának. Bírálói szerint a tavaly nyáron óriási csinnadrattával Milánóba érkező 28 éves futballista keveset fut, nem veszi ki a részét a védekezésből, valamint elszívja a levegőt Kaká és Alexandre Pato elől. A jelek szerint pedig kimondatlanul Carlo Ancelotti vezetőedző is osztja a Ronaldinho-kritikusok véleményét.

De foglalkozzunk inkább a találkozón az első perctől aktív szereplőkkel! És ezt most szó szerint értettük, hiszen Beckham már az 1. percben közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a Milan számára, lövése nyomán azonban Rubinho kapus hárított. Az angol középpályás igyekezete persze nagyon is érthető volt, a lelátón ugyanis ott ült az a személy, akinek a kedvéért elvileg létrejött a milánói kölcsönszerződés, és aki előtt Beckham minden eszközzel igyekszik bizonyítani, hogy még mindig „európai” formában futballozik: Fabio Capello, az angol válogatott szövetségi kapitánya.

Az olasz szakembert azonban a „meccsnyitó” lövés után először Andrea Pirlo kápráztatta el, amikor a Genoa kapujától 25 méterre a lécre vágott egy szabadrúgást. A 33. percben aztán Beckham megmutatta, hogy is kell ezt csinálni: amikor mindenki beadásra számított, a bal oldalról, éles szögből hatalmas szabadrúgásgólt tekert – Rubinho közreműködésével – a rövid sarokba. Kettejük párbaja azonban nem ért véget ezzel, Pirlo felvette a kesztyűt, és a félidő utolsó perceiben ismét ő állt a labda mögé, 25 méteres bombája azonban ismét a lécen csattant.

Nem véletlen, hogy sokáig csak a Milan helyzeteit nézhettük, a Genoának ugyanis egy Thiago Motta-szabadrúgást leszámítva kevés veszélyes megmozdulása akadt. A második félidőre pedig csak fokozódott a piros-feketék fölénye, a helyzeteket azonban rendre elpuskázták. Azonban mielőtt a Beckham-reklámtörténet újabb fejezettel bővült volna, Diego Milito egyenlített, így az angol „csapatban” nem tudott bizonyítani a szövetségi kapitánynak.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
6 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája