Negyedével lesz kevesebb a fizetés

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.01.07. 01:04
Címkék
A gazdasági válságot megsínyli a Debrecen férfi kézilabdacsapata, amelynek vezetői korrekten a játékosok elé álltak, s közölték, a továbbiakban mintegy negyedével kevesebb pénzért tudják őket foglalkoztatni.

Nem úgy sikerült a mögöttünk hagyott 2008-as esztendő a DKSE-Airport Debrecen férfi kézilabda-együttesének, ahogy a vezetők etervezték. A csapat az előző szezonban nem jutott a legjobb négy közé, és a középmezőny rájátszásában is gyengén teljesített, végül a hetedik helyen zárta a bajnokságot.

A javításra az ősszel lett volna lehetősége a gárdának, ám ekkor is sorra jöttek a kínos vereségek, a DKSE talán csak a Dunaferr elleni hazai meccsen teljesített úgy, ahogy a vezetők, a szurkolók és a szponzorok joggal elvárták. Így viszont – a hivatalos megfogalmazás szerint – „csökkent a csapat reklámértéke”, ami kétségtelen tény. Elég, ha csak a DKSE-meccsek nézőszámának alakulását nézzük…

Ezen gondokhoz jött az elmúlt hónapokban már érzékelhető gazdasági válság, amely egyértelművé tette, hogy a klub nem tudja garantálni a korábbi fizetési szintet a játékosoknak. (Nincs szó fizetésképtelenségről, sőt a vezetők éppen ezt igyekeztek megelőzni.)

A debreceni egyesület vezetői a magyar sportban egyre ritkábban tapasztalható korrektséggel jelentették be a nehézségeket játékosaiknak, s közölték, hogy kénytelenek a jövedelmeket 2025 százalékkal csökkenteni. Azt is elmondták, hogy aki nem tudja elfogadni az ajánlatot, minden hátrány nélkül új klubba igazolhat. A játékosoknak január 10-ig, azaz szombatig kell válaszolniuk, hogy elfogadják-e az új feltételeket.

A csapat néhány meghatározó kézilabdázója viszont már korábban döntött. Az irányító Frey Tamás bejelentette, hogy Csurgón folytatja pályafutását, a szlovák átlövő, Martin Farkasovsky pedig a Bundesligában szereplő, a kiesés elkerüléséért küzdő TuSEM Essenhez igazolt.

A többiek kivárnak, de a hírek szerint a Debreceni KSE ismertebb játékosainak bőven van ajánlatuk. Sokan keresik a szerb kapust, Szrdjan Djordjevicset, ám ő hajlik arra, hogy továbbra is Debrecenben maradjon. Válogathat a lehetőségek közül a csapatkapitány Gúnya Péter, s ugyancsak sokan szerződtetnék az ősz végén remek formában kézilabdázó balkezes átlövőt, Rédei Istvánt, ám az ő esetében sokat jelenthet debreceni kötődése.

Juhász Károly, Pálos Gábor és Csikós Lajos már bejelentette, hogy a megváltozott feltételek ellenére a DKSE-Airport Debrecenben marad. A többieknek legkésőbb szombaton kell választ adniuk, ekkor tartják ugyanis a csapat hivatalos évzáró összejövetelét.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik