Januárban Fradi–Újpest rangadó!

S. Zs.S. Zs.
2008.12.23. 00:43
Címkék

Három ragyogó sportember igazítja útba az érdeklődőket:

Albert Flórián, Papp László és Szusza Ferenc. Akik az öszszefogás napjának elnevezett eseményre kíváncsiak, azok az egyetlen magyar aranylabdás nevét viselő Ferencváros-stadion, a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó nevét megörökítő sportaréna, valamint a lila-fehérek leggólerősebb játékosáról elnevezett újpesti sporttelep pénztáraiban vehetnek jegyet a tél egyik legnemesebb kezdeményezésű eseményére.

Mint arról beszámoltunk: 2009. január 11-én a Papp László Budapest Sportarénában négy csapat, a Ferencváros, a Győr, az MTK és az Újpest vesz részt egy tornán, s bár nyilvánvalóan valamennyi pályára lépő győzni akar, az eredmény ezúttal talán mégiscsak másodlagos. Az eseményen egyfelől méltó módon emlékezhetnek a jelenlévők azokra a futballistákra, akik már nem lehetnek közöttünk (ki ne emlékezne Fehér Miklós tragédiájára – ezért is kapott meghívást nevelőegyesülete, az ETO), másrészt ez a viadal újfent felhívhatja a figyelmet azokra, akiknek haláluk néhány napig médiaszenzáció, de aztán szép lassan elfeledkezünk róluk…

Az év eleji, valódi futballtól mentes időszakban remélhetőleg sokan kíváncsiak lesznek a kitűnő vasárnap délutáni programnak ígérkező tornára, a jegyek 2900 forintba kerülnek. Az eseményről egy televízió sem közvetít, de úgy tudjuk, a Sporttévé összefoglalót sugároz. A jótékony célú rendezvény bevételét a tragikusan fiatalon elhunyt futballistákról, Bánka Kristófról és Zavadszky Gáborról elnevezett alapítvány kapja meg.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
3 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája