Nem lett százados

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.12.12. 23:07
Címkék
„A DVSC százhat éves történetének legjobb játékosa döntött úgy, hogy befejezi pályafutását” – kezdte a debreceni klub péntek reggeli sajtótájékoztatóját Szima Gábor, a klub elnöke. Sándor Tamás alig 17 évesen mutatkozott be az akkor kieső DVSC-ben, majd két évtizeddel később pedig a háromszoros bajnokcsapatból vonul vissza.

Nehéz volt meghozni a döntést?Nehéz volt meghozni a döntést?

Már a nyáron a térdműtétem után elgondoztam a folytatásról – mondta a DVSC búcsúzó csapatkapitánya. – Feküdtem egy kórházi ágyon, s azon meditáltam, hogy befejezem a játékot. Aztán elkezdtem az edzéseket, s végül nekivágtam az újabb szezonnak.

Amely eddig tartott…

Nem szeretnék rossz emlékeket hagyni magam után. Azt mondják, a csúcson kell befejezni, s bár én ezen már túl vagyok, most jött el az az idő, amikor nem szabad folytatni. Próbálkoztam az ősszel, de már nem voltam a régi.

A Soproni Ligában négy meccsen lépett pályára, s mindössze negyvenöt percet szerepelt

Látja, éppen erről van szó. Én világ életemben játszottam, nem bírom hosszú távon a tétlenséget. A csapat így is őszi első lett, s remélem, összejön a negyedik bajnoki cím.

Nagyot változott a világ, amióta tiniként bemutatkozott a legmagasabb osztályban. Akkor a DVSC vagy a kiesés ellen küzdött, vagy a feljutásért harcolt, ma pedig háromszoros aranyérmes, útban a negyedik elsőség felé.

Ha valaki akkor ezt jósolja, kinevették volna. De eljutottunk idáig, mert itt nagyon szeretik a focit, és sokan tettek is érte.

Mikor álmodoztak először az aranyról?

Amikor Dombi Tibi és én is külföldön játszottunk, akkor beszéltünk telefonon arról, hogy hazatérünk és megszerezzük a Loki első bajnoki címét. Ez akkor valóban álomnak tűnt…

Ha már szóba került a légiósként eltöltött fél évtized: nem maradt önben hiányérzet?

Torinóban nagyon rossz volt, hogy több unión kívüli játékosa volt a klubnak a limitnél, így három hónapig egyáltalán nem játszhattam. Amikor megoldódott a helyzet, már összeállt a csapat, nem voltak felhozó meccsek, nem tudtam bekerülni. Lehet, hogy kivárhattam volna a soromat, de játszani akartam, így kerültem fél évre kölcsön a török Genclerbirligihez, majd a Frankfurtba távozó Pisont István helyére a Beitar Jeruzsálembe.

Ott volt Atlantában a magyar labdarúgás máig utolsó, nagy tornán szereplő együttesében.

Már a selejtező roppant emlékezetes volt, hiszen nagyon nehéz csoportból jutottunk el emlékezetes meccseken át az olimpiai szereplésig. Sajnos Atlantában az utolsó, japánok elleni találkozót elrontottuk, hiszen hiába vezettünk nem sokkal a befejezés előtt, végül kikaptunk. De az emlék így is gyönyörű.

Legfrissebb hírek

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
2 perce

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
11 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
41 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
42 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
44 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
52 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik