Gólzápor Gúnya vezérletével

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.11.22. 23:23
Címkék

Hosszú utazástól kímélte meg a debreceni játékosokat a DKSEAirport Debrecen vezérkara, amikor sikerült elintézni, hogy az együttes mindkét EHF-kupameccsét hazai pályán játssza le az ukrán Portovik Juzsnij ellen. Nem mintha egy idegenbeli fellépéssel a továbbjutást kockáztatta volna a hajdúsági együttes, ám a sűrű programban jól jött, hogy Kovács Mihály tanítványai kihagyhatták a háromnapos keleti túrát.

Mivel az ukránok lemondtak pályaválasztói jogukról, a párharc mindkét mérkőzésének a debreceni Hódos Imre Sportcsarnok ad otthont. Az első találkozón kiderült, hogy a két éve még a Bajnokok Ligájában szereplő Portovik már csak nyomaiban emlékeztet az elitsorozatban is tisztességgel teljesítő gárdára. Persze azért maradtak klasszisok az ukrán csapatban, például a villámgyors irányító, Olekszandr Kirilenko vagy a szálfatermetű, mégis mozgékony beállós Dmitro Doroscsuk. Az azonban hamar egyértelművé vált, hogy a DKSE-ben több a képzett kézilabdázó, s mivel a debreceni húzóemberek közül jó néhányan remek napot fogtak ki, kétség sem férhetett a magyar együttes sikeréhez.

Nem nevezhető tucatprodukciónak a jobbszélső Gúnya Péter játéka, a balkezes kézilabdázó tizenkétszer volt eredményes, de Rédei Istvánnak sem kell szégyenkeznie kilenc találata miatt. Az első játékrészben sokáig kapaszkodott a Portovik, ám a hajrában egy 4–0-s szériával tetemesre nőtt a hazai előny. A folytatásban aztán hamar tízgólos lett a különbség, s az ukránoknak már csak egy céljuk maradt: a kiütéses vereség elkerülése. Ezt nagyjából teljesítették is, hiszen „csak” tizenegy góllal nyert a DKSE, s ez főként a magyar együttes védekezési hibáinak tulajdonítható. A vasárnap délután öt órakor kezdődő viszszavágó már csak formalitás, bár az első meccs eredményéből ítélve látványos játékot élvezhetünk majd.

Legfrissebb hírek

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
5 perce

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
14 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
45 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
45 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
47 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
49 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
56 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik