Télen a Loki hátát nézi az NB I

„Nem bírok ülni, olyan ideges vagyok” – pattant fel a VIP-szoba

karosszékéből Éger László háromnegyed órával a kezdőrúgás előtt. Holott amennyi időt csak lehetett, a társaival töltött a járomcsonttörése miatt a lelátóra szoruló futballista, aki még a délutáni, Tolnán megtartott taktikai értekezleten is részt vett Gellei Imre vezetőedző kérésére. S ha már ott volt, az első sípszó előtt összefoglalta az elhangzottakat:

„A mester azt kérte, hogy elsősorban a biztonságos védekezést tartsuk szem előtt. Igaz, hozzátette azt is, hogy az eredménykényszer a vendégeket nyomja, hiszen számukra az őszi elsőség a tét. Külön figyelmet senkinek sem szentelünk, mert a Debrecent – magyar szinten – minden poszton kiemelkedő tudású játékosok alkotják. Kapusedzőjük, Mező József szerint a legjobb formában lévő labdarúgójuk Szakály Péter, és ha ő mondja, ez biztosan így is van, de én tartok a két csatártól is, mert Oláh Lórántnak és Rudolf Gergelynek helyzet sem kell a gólhoz. Rettentően sajnálom, hogy nem léphetek pályára, mert egy futballista számára különleges érzés, ha korábbi klubja ellen játszhat. Én speciel a mai napig jó szívvel gondolok vissza a Debrecenben eltöltött évekre, és a sérülésem utáni sok hívás azt bizonyította, hogy az ottaniak is emlékeznek rám. Most persze a Loki ellen szurkolok, ugyanakkor azt szeretném, hogy tavasszal az utolsó fordulóban bajnoki címet ünnepelhessen...”.

Ezúttal a 22. percben keresték először Debrecenből Éger Lászlót, nem sokkal azután, hogy Rudolf Gergely vezetéshez juttatta a piros-fehéreket. Itt jegyezzük meg, a labda épphogy elhagyta a támadó bal lábát, a sérült paksi hátvéd csak annyit mondott: „Gól...” Hogy a szépségdíjas találat mit változtatott a játék képén? Semmit.

A DVSC ugyanúgy rohamozott, a Paks pedig ugyanúgy bekkelt, mint addig.

„Beszorultunk – sóhajtott Éger László a 28. percben. – És ha ez nem lenne elég baj: Tököli Attilát gyakorlatilag képtelenek vagyunk megjátszani. Aggódom... Bízom benne, hogy ha nem is egyenlítünk a szünetig, legalább marad ez az állás.”

Hogy újabb ráncok jelenjenek meg a hátvéd homlokán, arról Szakály Péter gondoskodott, aki a 39. percben megduplázta a Loki előnyét.

„Talán meg sem kellene állapítanom, hogy teljesen megérdemelten vezet a Debrecen, remekül futballozik” – szögezte le a félidőt lezáró sípszó hallatán Éger László, majd a gyepen lévőkhöz hasonlóan az öltözőbe sietett.

„A mesternek nem szokása kiabálni, most sem tette, de azért a véleményét nem rejtette véka alá. Kérte a fiúktól, pörögjenek fel, mert az nem létezik, hogy a riválisok így játszhatnak. Az a terv, hogy a védekezésünket feljebb toljuk, s – természetesen a sportszerűség határain belül – agresszívebben futballozzunk a folytatásban. Ha hiszünk magunkban, a döntetlenre talán még jók lehetünk” – foglalta el újra helyét a sajtó munkatársai között Éger László.

A második játékrész első eseményét az jelentette, hogy a játékos „Tupótól” vett egy csomag tökmagot, a másodikat meg az, hogy az 50. percben felkiáltott, hogy „Kéééz!”, mert úgy látta, Báló Tamás beadását követően Takács Zoltán kezére pattant a labda – Kassai Viktor bíró azonban továbbot intett...

„Ha a játékvezető megadja a büntetőt, fordulópontot jelenthetett volna” – fogalmazott Éger László, hogy aztán a 69. percben gyakorlatilag szóról szóra elmondja ugyanezt (ekkor Tököli Attila lövését követően csattant a labda Takács Zoltán könyökén). Mi fűzzük hozzá, azonkívül, hogy a bíró egyik szituációban sem ítélt tizenegyesrúgást, más eset már nem borzolta a kedélyeket ebben a szakaszban, „kollégánk” is csak akkor kapta fel a fejét, amikor a hírek szerint a Leandróra kíváncsi olasz és görög megfigyelők a 83. percben hazaindultak.

Mivel a Loki 2–0-s győzelmét nem fenyegette veszély a lefújás előtti másodpercekben, már csak azt kellett eldönteni, hogy a látogatók vettek vissza a tempóból, vagy a házigazdák javultak fel a mérkőzés második felére.

„Az első félidőben nagyon jó volt a Debrecen, és már ekkor eldöntötte a találkozót – vont végül mérleget Éger László. – Úgy vettem észre, hogy társaim megilletődötten, ráadásul feszülten játszottak. Sajnos a meccs elején nem tudtuk felvenni a DVSC ritmusát, és a szünetre akár nagyobb hátrányba is kerülhettünk volna. A folytatásban már nem volt akkora különbség a két csapat között, de a második játékrész nulla nullájáért nem jár nekünk pont... Borzasztó volt kívülről nézni az összecsapást, és ezt nem elsősorban a vereség mondatja velem. A Debrecennek szívből gratulálok, remélem, a harmincadik fordulóban ugyanezt megtehetem majd az Oláh Gábor utcában is – a pályán. Gratulálni természetesen Sándor Tamásék újabb aranyához szeretnék, nem pedig a Paks elleni győzelmükhöz...”