Kéztöréssel kezdődött

Nehéz eldönteni, olyan beteg-e a magyar vívósport, mint amilyennek Pekingben mutatta magát, vagy olyan egészséges, mint amilyennek az amszterdami junior Európa-bajnokság alapján látszik. A múlt heti kontinensviadal hat versenynapján a mieink nyolc érmet szereztek; Antal Edina a párbajtőrözők között megvédte címét.

E tradicionális magyar sportág talentuma nem a génjeiben örökölte a vívótudást, a sport szeretetét viszont igen. „Anyukám sprinter volt, ifjúsági és felnőttválogatott, többszörös magyar bajnok. Apukám evezett, bekerült az ifjúsági válogatottba is” – mondja a felmenőkről. Ők ma is olyan közel állnak a sporthoz, amennyire csak lehet, lányuknak általában a helyszínen szurkolnak. A szülők jelenléte, mint tudjuk, nem mindig tesz jót a fiatal versenyzőknek, Edinának viszont ma már segítséget jelent. „Hogy elkísérnek majdnem minden versenyemre, nem zavar, sőt sokszor jó is – meséli. – Már megtanulták kezelni a helyzetet. Sokszor segítenek levezetni a feszültséget, ha viszont kell, rá tudnak hangolni a versenyre.”

Edina nyolc éve kezdett vívni, előtte több sportágat kipróbált. Megbarátkozott a lovaglással, egy kéztörés után azonban válaszút elé került, és a vívás mellett döntött. Diera Ferenc az edzője a kezdetektől fogva.

„Nehéz kérdés, hogy mi a legfőbb erényem és hátrányom a páston – folytatja. – Erősségem, hogy ha kell, jól tudok összpontosítani. Hibám viszont, hogy ha nem vagyok teljesen ráhangolódva a versenyre, könnyen ki tudnak zökkenteni a ritmusból.”

Az amszterdami Eb mindenesetre nem az utóbbi kategóriába tartozik, Edina az esélyességet is remekül viselte. „Szerencsére nem vagyok izgulós típus – mondja magáról. – Tehát erre az Európa-bajnokságra is úgy mentem ki, hogy minél jobban szeretnék teljesíteni, de ha nem sikerül, akkor sem dől össze a világ. Persze mindenki győzni megy oda...”

De csak egy aranyat osztottak, ez pedig a magyar hölgyé lett. A csapatverseny előtt tudtuk, hogy a lengyelek, az oroszok és az olaszok mellett – új vívónemzetként – az észtek is veszélyesek. El is zárták a mieink előtt az éremig vezető utat.

„A csapat sajnos nem sikerült olyan fényesen, mint ahogy vártuk. Ismét az észtektől kaptunk ki” – mondja az egyéni győztese, akitől megkérdeztük, melyik versenyszám áll hozzá közelebb.

„Egyéniben jobban szeretek vívni, ezért is választottam ezt a sportágat – válaszolja. – Magamért küzdök, saját magamnak nyerem meg vagy vesztem el a versenyt. Ugyanakkor jó dolognak tartom, hogy néhányszor csapatversenyeink is vannak, mert ilyenkor meg lehet tapasztalni, milyen másokkal együtt egy célért küzdeni, és mindent beleadni, hogy a közösség jól szerepeljen.”