Újabb könnyed siker

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.11.03. 01:32
Címkék

A szombati 18 gólos (44–26) Loki-siker után csak formalitás volt a KEK-párharc visszavágója, de igazából már a sorsolás pillanatában egyértelmű volt, hogy Bakó Botond együttese sokkal erősebb olasz riválisánál. A Pallamano Bancole vezetői ezért mondtak le pályaválasztói jogukról, s egyeztek bele, hogy mindkét mérkőzést Magyarországon játsszák le. A hivatalos jegyzőkönyv szerint vasárnap a mantovai együttes volt a pályaválasztó, ám ezúttal sem élvezhették az olaszok a hazai pálya előnyét.

A Loki jóval gyengébb képességű riválisa a második mérkőzésen megpróbálta lassítani a tempót, hiszen szombaton kiderült, hogy a nagy rohanásból mindenképpen a gyengébb erőnlétű együttes jön ki rosszul. Az első negyedóra végéig tudta magát tartani a Pallamano Bancole, utána fokozatosan elhúzott a DVSC-Aquaticum. A szünetben „sort cserélt” Bakó Botond, s a második játékrészben lehetőséget kapó friss debreceni játékosokon látszott, hogy több sebességi fokozattal gyorsabbak egyre fáradó ellenfelüknél. A debreceniek arra is ügyeltek, hogy a közönség jól szórakozzon, egymást követték a szebbnél szebb gólok. A gálaelőadásra az utolsó percben a fiatal Kazai Anita tette fel a koronát, aki Tetjana Sinkarenko légpasszából gyönyörű „kínai” gólt szerzett. A találkozó végén joggal szólt a vastaps, hiszen a DVSC összesítésben 33 gólllal volt jobb ellenfelénél, ám az is biztos, hogy a KEK-sorozatban ennél csak nehezebb riválist kaphat a magyar bajnokságot veretlenül vezető együttes.

Legfrissebb hírek

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
8 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
38 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
39 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
41 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
43 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
50 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik