Drága árat fizettek az edzői szigorért

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2008.10.30. 23:23
Címkék
Miközben Adriano hazatéréssel fenyegetőzik, Julio Cruz és Hernán Crespo pedig már a Roma felé kacsingat, az Internazionale a hiányzók távollétében döntetlenre végzett az Alberto Gilardinót és Adrian Mutut nélkülöző Fiorentinával.

Jóllehet huszonkét neves játékos futott ki a gyepre Firenzében, a Fiorentina–Internazionale rangadó előtt öt olyan futballista jelentette a legfőbb beszédtémát, akinek az edzők nem szavaztak bizalmat.

A milánóiaknál Adriano lapunkban is ecsetelt zűrös ügye – a brazil vasárnap átmulatta az éjszakát, kedden pedig elkésett az edzésről, így José Mourinho vezetőedző nem engedte gyakorolni, és kihagyta a csapatból – újabb fordulatot vett: a portugál szakember kijelentette, nála a labdarúgó „jó időre” elásta magát, mire a sértődött csatár Brazíliába való hazatéréssel fenyegetőzött. Adriano állítólag csapattársai előtt leszögezte: „Haragszom Mourinhóra, nem hiszem, hogy játéklehetőséget kapok tőle ebben az évben, még akkor sem, ha mostantól csak vizet iszom.”

A fekete-kékek másik száműzöttje pedig Julio Cruz volt, aki a Genoa elleni bajnokin (0–0) mutatott lélektelen játékával váltotta ki az edző nemtetszését, és bár nyilatkozatot nem adott azóta, alighanem szintén elégedetlen a helyzetével. Olyannyira, hogy a mellékvágányra állított játékos iránt máris élénk érdeklődést mutat a súlyos támadógondokkal küzdő Roma, amely a hírek szerint Cruzzal együtt vinné Hernán Crespót is. Utóbbi csatár régóta nem tartozik Mourinho kedvencei közé, hogy mást ne említsünk, a csapat aktuális Bajnokok Ligája-keretében sem szerepel. Ő azonban Firenzében – Adrianónak és Cruznak „köszönhetően” – legalább a kispadon helyet kapott, a 62. percben be is állt, sőt rögtön helyzettel vétette észre magát.

Ami a Fiorentinát illeti, a liláknál még szerdán is Alberto Gilardino kétmérkőzéses eltiltása adott okot a bosszússágra: sokan nem értették, miért kell szigorú büntetéssel sújtani, amikor a Palermo ellen kézzel szerzett góljánál elsősorban a figyelmetlen Emidio Morganti játékvezető hibázott. A lilák szurkolói mindenesetre „Csókoljuk Gila kezét” feliratú transzparenssel fogadták kedvenceiket, akik között azonban az exmilanos mellett a másik csodafegyvert, Adrian Mutut is hiába keresték – a román csatár nem gyógyult fel a kezdetben ártalmatlannak tetsző sérüléséből.

A kesergésre azonban nem sok ideje maradt a közönségnek, az 5. percben ugyanis már egy nagy csattanás térítette észhez: Mancini éles szögből leadott lövése a firenzei kapu keresztlécéről vágódott a másik irányba. Szó szerinti értelemben véve tehát az Inter jutott közelebb a gólhoz, ám az első félidőben a Fiorentina vezetett több ígéretes támadást. Ezek közül nem a legveszélyesebb, de a legviccesebb kétségtelenül az volt, amelynek végén a jobb oldali beadást követően előbb Giampaolo Pazzini, majd Pablo Daniel Osvaldo mutatott be tanítani való csukamozdulatot – a labda azonban érintetlenül keresztbeszállt a kapu előtt. És hogy a legveszélyesebbről is szót ejtsünk: Manuel Pasqual szabadrúgását Júlio César ragyogó reflexmozdulattal hárította, az igazi bravúrt azonban Iván Córdoba mutatta be, amikor a kipattanó elől észrevétlenül elhúzta Pazzinit. A szünet után az ötlettelenül játszó milánóiak nem tudtak ritmust váltani, a firenzei lehetőségek pedig kimaradtak, így maradt a riválisok (Udinese, Napoli, Milan) számára kedvező 0–0-s döntetlen.

A forduló többi meccse kapcsán rosszmájúan megjegyezhetjük, hogy a legnagyobb szenzációt a Roma „sikere” jelentette – a Sampdoria elleni rangadón nem kapott ki a fővárosi csapat! Majd’ elfelejtettük említeni: a mérkőzés heves esőzés miatt a 6. percben félbeszakadt…

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
16 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
28 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
37 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
49 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik