Romokban hever a nemzeti csapat

A válság jelei egyre nyilvánva lóbbak a skót válogatottnál: a Norvégia elleni újabb pontvesztést (0–0) követően a mellőzött Kris Boyd jelezte, ne számítson rá a továbbiakban George Burley szövetségi kapitány, akivel szemben már korántsem töretlen a bizalom a szövetség vezetői körében. S miközben a kellemetlen ügy két főszereplője a sajtón keresztül üzenget egymásnak, fél Európa a szombaton bemutatkozó Chris Iwelumón kacag: a Wolverhampton támadója a labdát három méterről rúgta az üres kapu mellé, az internetes videomegosztó oldalak slágerévé váló jelenetet egyesek az évszázad rontásaként emlegetik. De térjünk vissza Boyd esetére, amely igencsak megosztotta a skót közvéleményt. Sokan kiálltak mellette, mondván, a 14 válogatott mérkőzésén szerzett hét góljával tényleg többet érdemelt volna, mint hogy csak a kispadon ücsörögjön, és elfogadták a játékos magyarázatát: „A futballban mindig a vélemények számítanak, márpedig ez esetben különbözik az enyém és Burleyé. Szerinte nem vagyok elég jó labdarúgó ahhoz, hogy a válogatottban szerepeljek, szerintem viszont igenis elég jó vagyok.”

A másik oldal – alighanem ez jelenti a többséget – elítéli Boyd döntését, és elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki egyéni okok miatt elhagyja a süllyedő hajót (merthogy a három meccsen szerzett négy pont Skóciában „merülésnek” számít). Mondani sem kell, Burley mester is a felháborodottak táborát gyarapítja: „Kris elhatározása megkérdőjelezi az ország iránti elhivatottságát, vonzódását. A válogatott tagjai ötcsillagos szállodákban laknak, hatalmas fizetéseket kapnak, nem kell elfogadniuk és szeretniük mindenkit. De könyörgöm, itt nem rólam, hanem a skót nemzeti csapatról van szó!”

Persze elképzelhető, hogy nem tart soká a skót válogatott Boyd nélküli korszaka, hiszen a futballista fogadalma csak a Burley kapitánykodása alatti fellépésekre vonatkozik – márpedig ezekből, ha folytatódik a rossz sorozat, aligha lesz már sok…

Ami pedig szerencsétlen Iwelumót illeti, az elképesztő ziccert kihagyó játékosban a rémálomszerű bemutatkozás ellenére bíznak a társak. És bízik a szövetségi kapitány is, aki a csatárt – burkoltan saját felfedezői érdemeit hangsúlyozva – a szeletelt kenyér óta a legjobb „találmánynak” nevezte.