Mi jut eszébe először Budapest neve hallatán?Mi jut eszébe először Budapest neve hallatán?
Természetesen az ezerkilencszáznyolcvanhatos BEKdöntő, amelyet a Zalgiris Kaunasszal vívtunk a Budapest Sportcsarnokban – mondta a szálfatermetű, ám már őszesen csillogú hajú Mihovil Nakic, aki manapság a Cibona sportigazgatójaként dolgozik. – Bár címvédőként érkeztünk, hiszen az előző évben Athénban a Real Madrid ellen arattunk emlékezetes győzelmet, mégsem voltunk egyértelmű esélyesei a meccsnek.
Egészen addig, amíg a bírók ki nem állították a kaunasiak extraklasszisát, Arvydas Sabonist. Amiben önnek is volt némi szerepe.
Egy gyors kontránkat a Zalgiris egyik játékosa szándékos faulttal állította meg. Nem tagadom, felment bennem a pumpa, s kissé meglöktem a vétkest. De hangsúlyozom, nem voltam durva. Sabonis viszont, aki a pálya másik részén helyezkedett, feldúltan odarohant hozzánk, s nekilökött a hirdetőtáblának. Ezután léptek közbe a bírók.
Utóbb tisztázták a történteket a litván óriással?
Többször találkoztunk, de ez a téma sosem került szóba. Meccsszituáció volt, azt hiszem, mindketten így könyveltük el az esetet.
Miként ünnepelték meg a 94–82-es sikert?
Busszal utaztunk haza Zágrábba. A szurkolók már a jugoszláv határtól sorfalat álltak nekünk, és elképesztő fiesztát rendeztek. Még mindig beleborzongok, ha felidézem azokat az órákat.
Miért nem sikerült a két BEK-győzelem mellé két olimpiai bajnoki címet is begyűjtenie?
Los Angelesben is remek csapatunk volt, nagyon jól kosárlabdáztunk, mindössze egy találkozót szúrtunk el. Fájdalom, ez az összecsapás a többek között Juan Antonio San Epifaniót, Juan Antonio Corbalánt, Fernando Martint és Fernando Romayt felvonultató spanyolok elleni elődöntő volt. Némi vigasz, hogy a dobogóra azért végül felállhattunk.
Szakmailag melyik eredmény értékesebb: nyerni a moszkvai olimpián, amelyet az Egyesült Államok bojkottált, vagy harmadiknak lenni Los Angelesben?
Erre a kérdésre akkor lehetne válaszolni, ha ezerkilencszáznyolcvannégyben szembekerülünk a Team USA Michael Jordant is szerepeltető együttesével. De a spanyoloktól elszenvedett vereség megfosztott minket ettől a kivételes lehetőségtől.
Ha már Michael Jordant említette: nem bánja, hogy például Arvydas Sabonisszal ellentétben önnek nem adatott meg az NBAszereplés?
Azok más idők voltak, nem lehetett egyik napról a másikra a tengerentúlra szerződni. Elképzelhetetlen volt például, ami a Vasas tehetségével, Timkó Norberttel most megtörtént, nevezetesen, hogy tizenhat esztendősen aláírt a Barcelonához. Jugoszláviában csak huszonhét évesnél idősebb kosaras mehetett külföldre, de erre csakis a legjobbaknak volt esélyük, hiszen a klubok legfeljebb két légióst foglalkoztathattak. Manapság viszont az a csoda, ha egykét hazai játékos szóhoz jut az elitcsapatokban... S még valami: a nyolcvanas években az amerikaiak döbbenetes fizikai fölényben voltak, valósággal lesöpörték a pályáról az ellenfeleiket. Mostanra ez a különbség jelentősen csökkent, az európaiak felvették az NBA tempóját.
A Moszkvában olimpiai bajnokságot nyerő jugoszláv csapatból Kresimir Cosic, Zeljko Jerkov, Branko Skroce, Andro Knego és ön horvát, Zoran Szlavnics, Duje Krsztulovics meg Dragan Kicsanovics szerb, Drazen Dalipagic, valamint Mirza Delibasic hercegovinai, Ratko Radovanovics, illetve Rajko Zsizsics montenegrói. Volt-e ebből bármiféle feszültség az öltözőben?
Meglehet, manapság ez kissé hihetetlenül hangzik, de abban az időben senkit sem izgatott, hogy a másik honnan származik. Ez egyszerűen nem volt téma közöttük. Sportolók voltunk, és nem politizáltunk, viszont összekötött bennünket a közös szakmai cél.
Mi a titka annak, hogy Jugoszlávia szétesése után az utódállamok a látványsportok többségében, így a kosárlabdában is versenyképesek maradtak?
A motiváltság. Mifelénk az emberek megőrülnek a labdajátékokért, a futball, a kosárlabda, a kézilabda vagy éppen a póló megmaradt nemzeti sportnak. Más kérdés, hogy a jugoszláv korszak sikereit nagyon nehéz megismételni. Amíg a szövetségi köztársaság szétesése előtt huszonhárommillió lakosa volt az országnak, Horvátországban mindössze négy és fél millióan élnek. S arról még nem is beszéltem, hogy manapság nem könnyű rávenni a fiatalokat a kemény, olykor önsanyargatóan kemény munkára, ami nélkül a profi világban elképzelhetetlen az eredményesség. Ezért is fontos, hogy a Cibona részt vehetett a Vasas tornáján; a srácok saját bőrükön érezhették, milyen szakmai élmény rangos külföldi ellenfelekkel megmérkőzni. A pasaréti mérkőzéssorozat a Vasas, az AJ Milano, a Barcelona és a Cibona közötti hoszszabb távú együttműködés első fejezete volt.
Gondolja, hogy magyar kosarasnak lesz esélye belátható időn belül Zágrábba szerződni?
Ki tudja, mikor és hol bukkanunk egy őstehetségre. S ne feledje, a válogatott center, Báder Márton játszott nálunk is. Ugyanakkor tény, hogy elsősorban a jugoszláv utódállamokból szemezgetünk, illetve olyan játékosokat igazolunk, akik kötődnek a régióhoz. Ilyen például a felnőttcsapatban a szarajevói születésű Damir Markota, aki a háború idején került Svédországba, ott megkapta az állampolgárságot, majd játszott az NBA-ben is. Hozzánk most a Zalgiristól igazolt.
Mi a véleménye Báder Mártonról?
Eredetileg kétéves szerződést írt alá a Cibonához, de végül nem töltötte ki az idejét.
Anyagi problémák adódtak...
Hadd mondjam azt: a tehetsége alapján előbbre tarthatna a karrierje...
