Peking 2008: Gál Róbert edzője szerint kevés az esély a döntőre

Vágólapra másolva!
2008.08.06. 17:39
Gál Róbert az előzetes tervekkel ellentétben nem két, hanem három szeren próbál szerencsét a férfi tornászok szombati selejtezőjében a pekingi olimpián, ám edzője szerint egyik számban sincs sok esélye rá, hogy bekerüljön a nyolcas döntőbe.
Vereckei István sportágvezető, Gál edzője azt mondta: tanítványa hosszú, sérülésekkel teli időszak után csak májustól tudott teljes értékű edzésmunkát végezni, s az idő kevés volt arra, hogy anyagerős gyakorlatokat állíthassanak össze. „Robi gyakorlatilag két évvel ezelőtti Achilles-ín-sérülése óta nem gyógyult meg, tavaly a derekát fájlalta, idén tavasszal pedig az eddig egészséges jobb lába fájdult meg. Május óta azonban jobban van" – mondta az MTI tudósítójának a szerdai pódiumedzésen a tréner. Vereckei elárulta: Gál lába kímélése végett az ugrást – ezen hatodik volt Athénban – kihagyja, s talajon, korláton, valamint lólengésben szerepel szombaton. A magyar tornász – csapattársak híján – egy vegyes csoportba kapott besorolást, ebben rajta kívül egy-egy cseh, horvát és brazil rivális szerepel. A második selejtezőcsoportban lép majd a szerekhez, lovon kezd (magyar idő szerint 10 órakor), majd a korlát (11.04 ó) és a talaj (11.47 ó) következik. Gál Róbert elégedett a pódiumedzéssel: „A talajon az egyik sorban volt egy kis hiba, de összességében elégedett vagyok. Nem akartunk kockáztatni a Thomas-orsóval, ugyanis akkor indulhatott volna 6,5 pontból a gyakorlat, mert az még bizonytalanul megy. Inkább legyen kevesebb a kiindulópont, de hibátlan a kivitel. Úgy tudom, elég sokan vannak 6,4-es kiindulóponttal, biztos, hogy csak nüanszok döntenek." Vereckei egyébként elragadtatással beszélt a tornaversenyeknek otthont adó Nemzeti Csarnokról és a többi olimpiai létesítményről, egy negatívumot azonban megemlített.„Az olimpiai falu lenyűgöző, de a sportolóknak sajnos kicsit olyan, mint a börtön. A doppingellenőrök miatt szinte alig mozoghatnak, kis túlzással az adott időben még a szobájukat sem hagyhatják el" – fogalmazott Vereckei.Gál Róberten kívül még egy tornász képviseli Magyarországot az ötkarikás játékokon, az újonc Böczögő Dorina a nők csütörtöki pódiumedzése keretében ismerkedhet meg a csarnokkal.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik