Csatárposzton erősíteni kellene

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.07.05. 23:26
Címkék

Hogy alakul Dorge Rostand Kouemaha sorsa?

Ez a kérdés hangzott el leggyakrabban szombat késő délután a balmazújvárosi futballpálya környékén: a DVSC-TEVA kameruni csatára iránt ugyanis több külföldi klub is érdeklődik. Debrecenben nem is titkolják, hogy megfelelő ajánlat esetén elengednék az előző bajnoki szezonban tizenhárom gólig jutó légióst – sőt már keresik is az utódját. Ezért csatlakozott a hét második felében a Magyar Kupa-győztes gárda Balmazújvárosban táborozó keretéhez a szerb Nikola Jovanics, aki korábban három évig a Napoli második csapatában futballozott. A 22 esztendős játékos, akit egyelőre tesztelnek a Lokinál, nem volt az első edzőmérkőzésen a kezdő tizenegyben, mint ahogy Dorge Rostand Kouemaha sem. Az afrikai labdarúgó a hírek szerint a Bundesliga másodosztályában folytathatja karrierjét, ám nem emiatt várta civilben a román Politehnica Iasi elleni kilencven percet – kisebb sérülése miatt nem léphetett pályára szombaton. Könnyen lehet persze, hogy többet már nem is szerepel a debreceni együttesben.

Csernyánszki Norbert is el akarta hagyni a debrecenieket a felkészülés elején. Pakson szívesen fogadnák a kapust, ám a sors egyelőre az UEFA-kupaszereplés előtt álló DVSCTEVA-nál tartotta: a kéthetes balmazújvárosi edzőtáborban ugyanis előbb Balogh János keze, majd Vukasin Polekszics combhajlító izma sérült meg, ezért jelenleg egyikük sem állhat Herczeg András klubmenedzser rendelkezésére. Így viszont Csernyánszki Norbert kezdett a román gárda elleni gyakorló meccsen, s mivel közeleg az új bajnoki évad rajtja, a kapus egyre távolabb kerül Pakstól.

Az új igazolások közül a REAC-tól szerződtetett Varga Zoltán kapott helyet a kezdők között, s nem lenne meglepő, ha a DVSC-TEVA három hét múlva hasonló csapattal mutatkozna be a bajnokságban a Zalaegerszeg ellen. Az biztos, hogy a térdműtétje után lábadozó Sándor Tamásra egy ideig még nem számíthatnak a debreceniek: a csapatkapitány egyelőre rehabilitációs munkát végez, a napokban kezdte el a futóedzéseket, s még néhány hétig Dankó Mihály rehabilitációs tréner irányításával külön készül – várhatóan augusztus végén végezhet majd teljes értékű munkát.

Legfrissebb hírek

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
11 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
13 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
35 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
39 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
39 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
40 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
57 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik