1976 után virradhat fel ismét Kelet napja a kontinenstornán

Csehország, Oroszország, Románia, Lengyelország, Horvátország. Nem rossz kontingens. Sőt. Kifejezetten erős kontingens. Öt volt szocialista ország, öt keleti válogatott az Eb-n: az ebbe a blokkba tartozó gárdákkal senki nem mérkőzik szívesen. Mind az öten meglepetést akarnak okozni, és mind a múlt, mind a jelen alapján erre akár jó esélyük is lehet.

Kezdjük egy kis számtannal: öt képviselővel az Eb egyik legnépesebb kontingense a keleti, főleg, ha megnézzük, hogy hány csapat jutott ki Észak-Európából (egyedül Svédország) és a brit szigetekről (egy sem…). Ilyen szégyen – mármint hogy a brit szigetekről avagy Írországból nincs résztvevő egy kontinenstornán – utoljára 1984-ben esett meg.

A kelet-európaiak ezzel szemben igencsak magabiztosan várják az Eb-t: Slaven Bilic azt nyilatkozta, hogy a horvátok akár nyerhetnek is; a csehek hagyományosan erősek; Oroszországot sokan a torna egyik meglepetéscsapatának tartják; Románia és Lengyelország pedig bárkinek gondot okozhat.

A válogatottak mellett figyelemreméltó a klubcsapatok előretörése is. Oroszországban hihetetlen összegeket ölnek a labdarúgásba, a jó munkát pedig jelzi a Zenit UEFA-kupa-győzelme (ha van csapatban „az év felfedezettje” díj, azt nyugodtan oda lehet adni Advocaat fiainak).

Oroszországhoz hasonló cipőben jár Románia is: a bajnokság egyre erősebb, minőségi légiósok sora érkezik, és keleti szomszédaink immár automatikus BL-főtáblás résztvevővel is rendelkeznek.

A két jó példa után lássunk egy rosszabbat: a lengyel futball története egyik legnagyobb botrányán van túl, de Leo Beenhakker válogatottja komoly reményekkel érkezett az Európa-bajnokságra.

A horvát klubfutball sem a dicsőségtől fényes, de a válogatott erősebb, mint az 1998-as vb óta valaha volt. Csehország pedig Nedved és Rosicky nélkül is rutinos, félelmetes játékerőt képviselő csapat.

Mit sem ér azonban a játékerő és a látványos foci, ha az utolsó akadály mindig magasnak bizonyul. A keleti csapatok mérlege az Eb-döntőkben 2–6, és ez jól jelzi egyik gyengéjüket: a sokáig remeklő gárdák a fináléban rendre megremegnek.

Hogy csak három példát nézzünk a közelmúltból: 2004-ben hiába a csehek játszották a legjobb focit, a hosszabbítást jobban bíró és szerencsésebb görögöket Dellasz befejelte a döntőbe. 1996-ban a fináléban Berger góljával már vezettek a csehek, de jött Bierhoff két gólja, és a német öröm. 1988-ban a bombaerős „szbornaja” még a csoportmeccseken elintézte Hollandiát, a döntőben ellenben már elbukott ellenük.

Utoljára 1976-ban, Antonín Panenka legendás büntetője után ünnepelhetett Európa-bajnokságot kelet-európai válogatott. Hogy ez 32 év várakozás után ismét megtörténhet-e?

Egyik keleti csapat sem esélyes. Viszont alighanem senki nem lepődne meg rendkívüli mértékben, ha legalább az elődöntőben találkoznánk a cseh vagy az orosz válogatottal.

Mondhatni: a keleti sereg bejelentkezne Európa trónjára.