Mindent elért

„Mintha otthon lennék.

Amint belépek a Roland Garrosra, elvarázsol.

Utánozhatatlan érzés.

Álomszerű lenne ötödször is győzni.”

„Wimbledon különleges lesz, hiszen még sohasem nyertem ott, az idő pedig telik.”

„Nem tudtam, mire számítsak Athénban, de hatalmas élmény volt, főleg érzelmileg jelentett nagyon sokat a győzelem. Alig várom, hogy ismét ott legyek az olimpián.”

Justine Henin fenti, másfél héttel ezelőtti mondatai alapján nagyon várta a következő hónapokban előtte álló nagy tornákat. Látszólag tele volt tervekkel, álmokkal, reményekkel.

Aztán szerdán hirtelen bejelentette, visszavonul.

Hogy mi történt közben? Rendeztek egy tornát Berlinben, amelyen a harmadik körben kikapott a láthatóan sokkal összeszedettebb, sikerre éhesebb orosz Dinara Szafinától.

„Azt reméltem, ez a verseny visszahozza az önbizalmamat, de nem volt elég, amit nyújtottam. Meglátjuk, mit hoznak a következő hetek” – fogalmazott a vereség után.

Egy kudarc nem a világ vége, de való igaz, a belga klasszis ebben az esztendőben nem tudta azt a játékot nyújtani, amelyet elvár saját magától. Nem minth a gyengén szerepelt volna, 17 győzelem mellett négy vereség volt a mérlege, bár az utolsó kudarcok – az olasz Francesca Schiavone elleni szoros, illetve az amerikai Serena Williams elleni már-már megalázó bukás – megingatták lelkivilágát.

„Berlinben érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy abbahagyom – árulta el szerdai sajtótájékoztatóján a világelső. – A vereség után döbbentem rá, mit kell tennem. Nem áltathattam magam tovább.”

Pedig enyhén szólva sem öregedett ki: nincs sok nála jobb teniszező a mezőnyben. A hétszeres Grand Slam-bajnok, 41-szeres WTA-tornagyőztes egykezes fonákjáról ódákat lehetne írni, de a játék minden más elemében is fantasztikus – s nem ez a legnagyobb erőssége. Henin legjellemzőbb tulajdonsága az elszántsága, meg nem alkuvása, az a bátorság, amellyel szembenézett minden kihívással.

Azokból pedig jutott bőven: fiatalon elveszítette édesanyját, sérülések és vírusfertőzés gyötörte, házasságát követően eltávolodott családtagjaitól is, és edzőjét, Carlos Rodríguezt (aki tanítványával ellentétben végigkönnyezte a búcsú-sajtótájékoztatót) leszámítva magányosan küzdött, és nyerte meg egyik tornát a másik után. Aztán tavaly januárban elvált férjétől, rendezte viszonyát édesapjával és testvéreivel, s boldogabb – na meg eredményesebb – volt, mint valaha. Amikor novemberben zseniális játékkal megnyerte a madridi évadzáró WTA-vébét, mindenki számára bebizonyosodhatott: a belgánál nincsen jobb női teniszező.

Ám erős akaratának, elhivatottságának megvolt az árnyoldala is: egyrészt, miután a tenisszel feküdt és kelt, nem maradt ideje a „normális” életre, másrészt amint elszántsága megcsappant, ő maga is érezte, már nem tudja azt a teljesítményt hozni, amelyre valójában képes.

„Madrid után úgy éreztem, mindent elértem, amit csak lehetett, az volt pályafutásom csúcsa. Egy wimbledoni győzelem sem tehetne boldogabbá –

utalt az egyetlen Grand Slamtornára, amelyet nem tudott megnyerni. – Azt hiszem, ez a sors akarata. Nem is álmodhattam Wimbledonról, sohasem éreztem magam képesnek rá, hogy győzzek ott.”

Henin tehát úgy érzi, így is teljes a pályafutása, ezért is döntött a búcsú mellett.

„Tavaly decembertől éreztem, hogy eljutottam az utam végére – azóta fontolgattam, hogy befejezem. Világelsőként, emelt fővel búcsúzom – jelentette ki. – Véget ért a gyerekkori álmom. Az elhatározásom végleges, akik ismernek, tudják, valóban vége. Mindent megkaptam a sportágtól, amit csak lehetett, és én is mindent a tenisznek szenteltem mostanáig. Nem bántam meg semmit, nincs hiányérzetem, de ideje, hogy új életet kezdjek – immár nem sportolóként, hanem nőként.”