Slaven Bilic portréja

Vágólapra másolva!
2008.05.06. 12:17
Slaven Bilic korának egyik legjobb horvát hátvédje volt, aki mind játékosként, mind edzőként irigylésre méltó karriert futott be. A magánéletben sem hétköznapi jelenség, ugyanis a focista-sztereotípiára rácáfolva több nyelven is folyékonyan beszél, s egyetemet is végzett.
Az egykori Jugoszláviában, a Sibeniket kinőve a Hajduk Splitben lett ismert labdarúgó, s hat évet húzott le kiváló társak (Aljosa Asanovic, Robert Jarni, Alen Boksic, Milan Rapaic, Ivica Mornar) között. 1993-ban több mint egymillió euróért a Karlsruher SC-hez igazolt, majd két és fél idény múlva a West ham menedzsere, Harry Redknapp 2.3 millió euróért Angliába csábította. A megbízható középhátvéd 1992 óta a válogatott tagja volt, s az 1996-os kontinenstornán az egész világnak megmutatta magát. Két év múlva a France 98-on hét mérkőzésen kőkemény és lelkes védőmunkával járult hozzá a világbajnoki bronzéremhez, ekkor már az Everton játékosaként. A tornán egyébként miatta nem játszhatott a fináléban a francia Laurent Blanc, aki a Biliccsel történő ütközése után kapott egy sárga lapot, mint később kiderült, jogtalanul, hiszen hozzá sem ért a horváthoz.

A Kékek 6.6 millió eurót adtak érte, de a bekk csak akkor volt hajlandó elhagyni a WHU-t, amikor már biztossá vált a kiesés (akkoriban még idény közben is lehetett igazolni). A kőkemény játékos hamarosan a The Toffees fanjainak első számú kedvence lett, s olyan régivágású középhátvédekkel alkotott duót, mint Richard Gough, Marco Materazzi vagy David Unsworth. Azonban 31 esztendős korára be kellett látnia, hogy ágyékproblémái és gyakori sérülései miatt már soha nem lesz olyan jó formában, mint egykoron volt. A vb után kikopott a válogatottból s szép lassan az Evertonból is, haza is tért levezetni a Hajdukhoz.
Az angolok egyébként nemcsak hogy ingyen elengedték, de egymillió fontos végkielégítést is fizettek számára, hogy felbonthassák még két és fél évig élő szerződését.

Bilicnek mindössze kilenc bajnoki után végleg szögre kellett akasztania cipőjét, s visszavonulása után megkezdte edzői karrierjét. Ennek első állomása az U-21-es horvát válogatott volt (Aljosa Asanoviccsal dolgozhatott együtt), akikkel szerencsésen el is bukta az Eb-selejtezőket, ráadásul éppen a szerbek ellen. 2006 nyarán, a vb után mégis átülhetett a felnőttek kispadjára a kiváló metal-gitáros hírében álló mester, aki sikerrel ki is vezette legénységét a 2008-as Európa-bajnokságra.
99/00
Hajduk Split
9
0
98/99
Everton FC
4
0
97/98
Everton FC
24
0
96/97
West Ham United
35
2
95/96
West Ham United
13
0
94/95
Karlsruher SC
28
3
93/94
Karlsruher SC
26
2
92/93
Hajduk Split
27
5
91/92
Hajduk Split
20
1
90/91
Hajduk Split
32
2
89/90
Hajduk Split
27
3
88/89
Hajduk Split
3
2
88/89
HNK Sibenik
33
7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik