Slaven Bilic 2010-ig irányíthatja hazája nemzeti csapatát

Vágólapra másolva!
2008.04.30. 13:57
A horvát szövetség két évvel meghosszabbítja Slaven Bilic, szövetségi kapitány szerződését- jelentette be a szövetség főtitkára, Zorislav Sebric. A szakembernek idén augusztusban járt volna le kontraktusa, de az új megállapodás értelmében a világbajnoki selejtezőknek is Bilic vezetésével vághat neki Horvátország.
Bilic a labdával is jól bánik, de elsősorban edzői munkájára számítanak Horvátországban
Fotó: Action Images
Bilic a labdával is jól bánik, de elsősorban edzői munkájára számítanak Horvátországban
Bilic a labdával is jól bánik, de elsősorban edzői munkájára számítanak Horvátországban
Fotó: Action Images
Bilic a labdával is jól bánik, de elsősorban edzői munkájára számítanak Horvátországban

Slaven Bilicet 2006-ban nevezték ki hazája szövetségi kapitányává, és a horvát válogatottal játékosként világbajnoki bronzérmes szakember beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Vezetésével ugyanis Horvátország csoportelsőként jutott tovább az Eb-selejtező csoportjából Oroszországot, és Angliát megelőzve, úgy, hogy a háromoroszlános válogatottat kétszer is legyőzték Luka Modricék.

Ezt követően több klubcsapat is megkörnyékezte a sikeredzővé előlépő Bilicet. A legkomolyabb ajánlatot állítólag a Hamburg tette a szakvezetőnek, de az egykoron Németországban, a Karlsruher színeiben is futballozó Bilic kitart a válogatott mellett.

Zorislav Sebric a horvát szövetsége főtitkára bejelentette, hogy sikerült megegyezniük a 39 éves szakemberrel, és segítőivel a folytatásról, így az Eb után a világbajnoki selejtezőkön is Bilic irányíthatja majd Horvátország válogatottját.

Munkájáról sokat elárul, hogy mióta ő a szövetségi kapitány már két fiatal horvát labdarúgó is fel tudta hívni magára a figyelmet a válogatottban, és így angliai szerződéshez jutottak (ez sok ország számára követendő példa lehetne...).

Tavaly nyáron a hátvéd Vedran Corlukát a Manchester City szerződtette, a napokban pedig Luka Modric állapodott meg a Tottenhammel.

Horvátország a nyári Európa bajnokságon egyébként Lengyelországgal, Németországgal, és a házigazda Ausztriával szerepel majd egy csoportban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik