Nem gond a győzelmi kényszer

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.03.10. 22:48
Címkék

Nem volt szerencséje Angliában Máté Péternek, a védő súlyos térdsérülést szenvedett. A keresztszalagműtét után már nem jutott játéklehetőséghez, így a télen visszatért Debrecenbe, s elfoglalta helyét a Loki védelmének tengelyében.

„Nehéz időszakon vagyok túl, hiszen a sérülésem után újra fel kell építenem magam, hogy bírjam a sorozatterhelést – kezdte Máté Péter. – Szerencsére jól sikerült a téli felkészülésünk – nekem ez különösen fontos volt –, s a rajtra összeállt a védekezésünk. Ezt a Győrben bekapott három gól ellenére mondom, hiszen azon a meccsen ellenfelünk sem tudott helyzeteket kialakítani, ám remekül kihasználta hibáinkat, ezért is tudott nyerni.”

Hétfő este a Siófok ellen hazai pályán javíthat a Loki.

„Nemcsak a Siófok ellen, hanem szinte mindig győzelmi kényszerrel lépünk pályára, ám ez nem biztos, hogy zavaró – folytatta a védő. – Kellemes teher a bajnoki címért játszani, s mivel nagyon sűrű a mezőny eleje, nem szabad sokat hibázni. Természetesen a Siófok ellen is meg kell szereznünk a három pontot, de nem lesz egyszerű dolgunk. A lényeg, hogy nyerjünk, s tartsuk a lépést a listavezető MTK-val.”

Legfrissebb hírek

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
13 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
16 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
38 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
41 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
42 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
42 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
59 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik