Tóth Erzsébet: Loki

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.02.20. 23:16
Címkék

A hét végén a Brassó elleni KEK-nyolcaddöntő visszavágóján újabb játékosát vesztette el sérülés miatt a DVSC-Aquaticum női csapata. A súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedő Sütő Enikő már a hatodik kézilabdázó az elmúlt hónapokban, akire nem számíthat Skaliczki László szakmai igazgató. Ezért aztán nem csoda, ha a klub vezetősége ezekben a nehéz napokban megpróbál erősíteni.

A debreceniek a negyvenszeres szlovák válogatott Alzbeta Tóthovával kötöttek szerződést, amely egyelőre a bajnokság végéig szól. Az utóbbi évtizedet a Michalovce (Nagymihály) csapatában töltő, korábban a Csallóközaranyos együttesében és az eperjesi ZVL Presovban kézilabdázó irányító-átlövő a hét végén még pályára lépett volt klubjában az orosz Volgográd elleni EHF-kupa-nyolcaddöntőben, s ezután köszönt el felvidéki társaitól. A magyar származású játékos, aki hétfőn ünnepelte 30. születésnapját, természetesen Tóth Erzsébet néven szerepel az NB I-ben. A DVSCnél főleg gólerős támadójátékára számítanak, hiszen Nagymihályban ő volt a legveszélyesebb az ellenfelek kapujára.

„Már többször is kerestek a debreceniek, eddig azonban nem tudtunk megállapodni, ezért nem jött létre a szerződés – mondta a Szlovákiában háromszor is az év játékosának megválasztott kézilabdázó. – Hallottam a DVSC problémáiról, s remélem, tudok segíteni a csapatnak. Nem titkolom, nagy kihívásnak tartom, hogy Magyarországon játszhatok, és nem szeretnék csalódást okozni.”

Ha minden a hajdúságiak terve szerint alakul, Tóth Erzsébet már pénteken pályára léphet a Loki számára létfontosságú, Dunaferr elleni rangadón.

Legfrissebb hírek

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
11 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
13 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
35 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
39 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
39 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
40 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
57 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik