Waltnernek nem csak a pénz kell

S. Zs.S. Zs.
2008.02.08. 23:17
Címkék

Waltner Róbert újra a ZTE játékosa: a csatár az előző négy hónapban az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Dafra együttesében játszott, de csütörtökön már Szlavko Petrovics vezényelt neki edzést a kék-fehérek törökországi edzőtáborában. A futballista az arab világban uralkodó különleges viszonyokkal magyarázta visszatérését, bár hozzátette: klubja rendkívül korrekt volt vele. „Tizenegy mérkőzésen hét gólt szereztem, adtam két gólpasszt, és két tizenegyest harcoltam ki – sorolta Waltner Róbert a tényeket. – Megválasztottak csapatkapitánynak, elfogadtak, én is jól éreztem magam. Minden rendben volt egészen addig, amíg két támadót nem szerződtetett a klub, az előírások szerint csak három profi lehet a pályán, így mi négyen lettünk a keretben. A vezetők kijelentették, az új játékosok biztosan lehetőséget kapnak, és a csapattársaim is mondták, az ottani viszonyok között sztárokról van szó, de érkezésük nem befolyásolja az én helyzetemet. Csakhogy azt valóban nem tudják garantálni, hogy ugyanúgy végigjátszom a mérkőzéseket, mint eddig. Márpedig én futballozni akarok, harmincévesen is a játék motivál, és nem az, hogy mennyit kereshetek. Én is pénzből élek, szeretnék jól keresni, de nem akartam a lelátón üldögélni.” Apropó, anyagiak: Waltner Róbert nem tagadta, hogy pénzügyileg igencsak előnyös volt számára 2007 ősze, és bár akkor is megkapta volna a pénzét, ha kevesebbet játszik, inkább azt kérte, bontsanak szerződést, és váljanak el békében. A ZTE sem járt rosszul, hiszen információink szerint mintegy ötvenmillió forintot kasszírozott Waltner Róbertért nem egészen fél éve, és a csatár újra a zalai csapat tagja.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
3 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
25 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
35 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája