Dolgozzatok!


A világsztár jobbkor nem is nyilatkozhatott volna lapunknak, mint most, amikor valami megmozdulni látszik fociügyben, amikor megint lelkesednek az emberek a válogatottért, amikor már nem lehet belépőt kapni a fehérvári magyar–bosnyák Eb-selejtezőre (tényleg csak zárójelben: az maga lenne a csoda, ha még jegyüzérek is felbukkannának a stadion környékén, mert az már a legendás időket idézné, amikor egy-egy meccs népünnepély volt, s hetven-, nyolcvanezren ültek a lelátón).
Szóval a derék Hriszto Sztoicskov azt mondja, legyünk büszkék az olaszok elleni 3-1-es sikerre (naná!), merthogy a mai atomfutballban nincs különbség barátságos és tétmérkőzés között: a világbajnokot legyőzni több mint csoda, ilyen eredmény mögött már van tudás, hit, akarat.
Ami pedig bónusz a világsztár részéről, hogy azt is megmondja, mikor lesz igazán jó a focink – íme: „...ha majd a világ futballszurkolói úgy ismerik a magyar labdarúgókat, mint annak idején Détári Lajost, akkor elmondhatják, hogy újjászületett a magyar futball”.
Addig még van egy kis idő, de azért arra jó ez a mondat, hogy a fellegekből lerántson minket a földre az olaszok elleni eufória után, hogy büszkeségünk mellett azt is érezzük: a futballban is kell dolgozni.
Az edzőknek azért, hogy kinevelődjenek (újra) Détári Lajoshoz hasonló sztárok, a játékosoknak pedig azért, hogy eljussanak odáig, ahol most a bosnyákok tartanak: Magyarország ne a 65., hanem a 25. legyen a FIFA ranglistáján.
Manapság ez a tét.
Előrébb lépni győzni akarásban, eredményességben, mentalitásban, hozzáállásban, akaratban, szerénységben, azért, hogy sztárfutballistáink legyenek. Hriszto Sztoicskovnak csak elhisszük, hogy megéri…
Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete
Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete
Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete
Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Az árokparttól a Celtic Parkig – Borbola Bence jegyzete
Európa-liga
2026.09.14. 23:12

Reményt keltő rajt – Jakus Barnabás jegyzete
Kézilabda
2026.09.11. 23:16

Szent Ambrus nyomdokain – Malonyai Péter jegyzete
Légiósok
2026.09.10. 00:08

Mi jöhet még? – Kamler János jegyzete
Bajnokok Ligája
2026.09.07. 23:44

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete
Labdarúgó NB I
2026.09.06. 23:36
