Koman Vladimir az ifiválogatottban

S. Zs.S. Zs.
2007.09.06. 00:41
Címkék

Koman Vladimir – néhány hete állandóan hallani lehetett róla, mégpedig különleges ügyben. A 18 éves futballistát, aki a Sampdoria színeiben már az olasz élvonalban is bemutatkozott, sokan már az A-válogatottba követelték, csakhogy… A játékos Ukrajnában született, és bár kétéves korától Szombathelyen nevelkedett, felröppent a hír: Koman Vladimir inkább keleti szomszédunknál játszana. Lapunk ugyan úgy értesült, az ukrán A-csapatnál nem hallottak még róla, mindenesetre tény, aki egyszer pályára lép valamely ország felnőtt nemzeti csapatában, máshol már nem teheti meg ugyanezt – vagy csak hosszadalmas és nehézkes procedúra árán, és akkor sem bizonyosan. Magyar vagy ukrán?

Az MLSZ tájékoztatása szerint a kérdésfelvetés óta a játékos elérhetetlenné vált, a hívásokra, üzenetekre nem reagál, emiatt Kisteleki István MLSZ-elnök javaslatára a futballista nem is kaphatott meghívót Olaszország ellen. A 3–1-es siker után a közvélemény már nem is foglalkozott Koman Vladimirral, de az MLSZ-ben természetesen nem mondtak le róla. Az irányítót meghívták az U19-es válogatottba, el is fogadta az invitálást (igaz, felnőttként ez még nem kötelezi semmire, korábban játszott az U17-es magyar csapatban is), így pályára léphet Sisa Tibor együttesében a Szerbiában zajló Vilotics-kupán. Nem ő az egyetlen légiós a keretben: elutazott a csapattal a Liverpoolból hazatérő Gulácsi Péter és Simon András és a Szpartak Moszkva játékosa, Dudás Ádám. A mieink csütörtökön Bulgária, pénteken Izrael ellen lépnek pályára, s a szombati pihenőnapot követően vasárnap rendezik a helyosztókat.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
7 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
29 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
39 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája