Itt a mi Tourunk

R. B. B.R. B. B.
2007.07.23. 23:01
Címkék

A Tour de France utolsó hetében, keddtől szombatig rendezik meg a GDHS Tour – Tour de Hongrie – 34. Magyar körversenyt, amelyen Gyömrőtől Kassán át Miskolcig tekernek a versenyzők. A szervezők azzal indokolták az időpontot, hogy ezen a héten nincs ilyen kategóriájú verseny a nemzetközi szövetség (UCI) naptárában, így rangosabb csapatokat hívhatnak meg. Erre nem is lehet panaszunk, de az évek óta tartó, bár mostanában kicsit csendeső ellenségeskedés miatt a Magyar körverseny kikerült az UCI-naptárból, ezzel a magyar kerekesek nem szerezhetnek olimpiai és világbajnoki kvalifikációs pontokat… A keddi, gyömrői rajtnál ott lesz a címvédő szlovák Martin Riska, mellette az immár magyarként rajthoz álló kétszeres győztes Remák Zoltán (P-Nívó) az egyik legnagyobb esélyes. Rajthoz áll még a magyar bajnoki címet szabálytalan frissítés után megszerző Szeghalmi Bálint, nem indul viszont a tavalyi egyetlen magyar szakaszgyőztes, Szekeres Csaba, aki gyermeke születése miatt marad távol a viadaltól.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
18 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
48 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
53 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
59 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája