Kétarcú volt a Recco

R. B. B.R. B. B.
2007.06.22. 23:38
Címkék

Akárcsak otthonában, Milánóban is nyitott uszodában mérkőzhetett a Pro Recco – a kezdőcsapatban Kásás Tamással és Madaras Norberttel –, igaz, Genovában, a tengerparton azért lényegesen szebb környezetben, sőt jobb hangulatban kerülhetett volna sor a négyes döntőre. Ezen apróságok miatt azonban nem zavartatták magukat az olaszok, igyekeztek mindent megtenni azért, hogy a négy csapat közül a legkevésbé erős rivális ellen kiharcolják a szombati fináléba jutást. A vezetést azonban az Olympiakosz szerezte meg a Domino elleni győztes negyeddöntő második mérkőzésén is kiválóan játszó center, Jorgosz Afrudakisz találatával. Eleinte úgy tűnt, a Reccót is megtréfálhatja a jól blokkoló pireuszi csapat, aztán éppen ilyen szituáció után egyenlítettek az olaszok. Madaras lövése vágódott le egy blokkoló kézről, ám éppen Daniele Bettinihez került, aki túljárt Nikosz Delijannisz kapus eszén, majd a szünet előtt előnyből a szerb Vladimir Vujaszinovics juttatta vezetéshez a Reccót. Az első félidőben a görögök közül csak Jorgosz Afrudakisz lőtt gólt Stefano Tempestinek, a másik oldalon viszont Kásás, Pietro Figlioli és Leonardo Sottani is eredményes volt, 16 perc után tehát megnyugatónak tűnő, háromgólos előnyre tett szert a Recco. Ami túlságosan is megnyugtatta az olaszokat, míg a szívós görögök nem adták fel, a kissé elkényelmesedő Reccóval szemben a negyedik negyedben kétszer is egyenlítettek, másodjára Jorgosz Doszkasz harmadik góljával 57 másodperccel a mérkőzés vége előtt. Lélekben talán már mindenki a hosszabbításra készült, ám az addig inkább emberelőnyben jeleskedő Recco megszerezte harmadik olyan gólját, amelyet nem létszámfölényben lőtt, Maurizio Felugo mintegy tíz méterről ragasztott hatalmas gólt Delijannisz kapujába (10–9), az utolsó görög támadás pedig már eredménytelen volt. A Recco ellenfele a szombati döntőben a címvédő Jug Dubrovnik lesz, amely 13–13 után büntetőkkel győzte le a szerb Partizan Beogradot.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
20 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
50 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
54 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája