A tehetetlenség szülte az ingerültséget

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 00:19
Címkék

Vasas–Ferencváros, Magyar Kupa-negyeddöntő, a visszavágó 43. perce. A mérkőzést közvetítő Sport2 kamerája a Ferencváros csatárát, Tököli Attilát követte, aki a kispad felé fordulva mutatta, hogy cserét kér, s közben azt kiáltotta: „Megyek a p...ba.”

Nem mindennapi látvány volt, ahogy mérkőzés közben cserét kért, ráadásul ön láthatóan felindultságában akart lejönni a pályáról, mint akinek elege van az egészből. A meccs után azt nyilatkozta, hogy ha őszintén elmondaná, miért kérte edzőjét arra, hívja le, eltiltás várna önre…

Így is gondoltam, és ezért kértem cserét – mondta Tököli Attila. – A csapat érdekében. Úgy éreztem, nem teszek jót senkinek, ha a pályán maradok, ugyanis tartottam attól, hogy nem tudom majd tolerálni a következő, a korábbiakhoz hasonló játékvezetői döntéseket.

Feltűnően ingerültnek tűnt, néha a társakkal is veszekedett, a bírón kívül az asszisztenseket is kritizálta – nem gondolja, hogy ha az energiáit a futballra fordítaná, ön is, az együttes is jobban járna?

Aki nézte mérkőzést, láthatta, miért hibáztattam a bírót. Van elég bajunk így is, mostanában magunktól is ki tudunk kapni, nem kell, hogy ezt valaki, ha nem is szándékosan, külön bebiztosítsa. Sajnálom, hogy túlreagáltam a dolgot, de tehetetlennek éreztem magam. Ha kötözködni akarnék, azt mondhatnám, önmagát hozta ki a sodrából, amikor gól nélküli állásnál ziccerben hibázott, s másodpercekkel később Kenesei Krisztián betalált.

Amikor kiléptem, tudtam, hogy Németh Gábor elém vetődik, ezért át akartam emelni a labdát rajta, alá is böktem, de sajnos mellészállt.

A szünet után már a játékra összpontosított: büntetőt harcolt ki, és gólt szerzett. Minek volt köszönhető a nagy változás?

Ez a felvetés nem igaz! A szünet előtt is a játékra koncentráltam, helyzeteket dolgoztam ki, ha valaki újra megnézi a meccset, ezt látja majd. A két mérkőzés alapján több oka is volt kiesésünknek. Az első meccsen tartalékosan álltunk fel, a két találkozón összesen négy elkerülhető gólt kaptunk, elrontottunk egy tizenegyest, a visszavágón kihagytam a már említett ziccert, és a két összecsapáson három büntetőt nem adtak meg a javunkra. Ez elég ok, de van, ami ezeknél is fontosabb.

Mire gondol?

Az osztálykülönbség az alapja mindennek. A Vasas hétről hétre az élvonalban játszik, mi az NB II-ben. Normál esetben ennek fordítva kellene lennie, hiszen a Vasas esett ki az NB Iből, nem a Fradi. Talán a viszszavágó második félidejében játszottunk úgy, ahogy az mindig elvárható lenne. Három félidőnyi előnyt adtunk a Vasasnak, és ez túl soknak bizonyult.

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
5 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
17 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
25 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
40 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik