A kérdés: mi van a fejekben?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.03.30. 01:48
Címkék

Az egyik csapat második győzelméig tartó negyeddöntőkkel folytatódik a női röplabdabajnokság, a CityLine NB I Liga. A négy párharc közül háromnak borítékolható a végeredménye, hiszen a címvédő BSE-nek a Tatabánya, a Nyíregyházának a Nirvana-TFSE, a Vasasnak pedig a Kaposvár legyőzése nem okozhat gondot. Ezzel szemben a Gödöllő–Miskolc párharc izgalmas lesz, hiszen a két csapat a jelenlegi szezonban négyszer csapott össze, s mindkét együttes két-két sikert jegyez.

„A Gödöllő előttünk jár, de nem akarunk úgy pályára lépni ellene, hogy eleve esélytelenek vagyunk – mondta Kerekes Attila, a Miskolc edzője. –

Sajnos nekünk rövidebb a cserepadunk, ami ellenfelünk javára szól. Lényeges lesz, hogy ki hibázik kevesebbet, remélem, ezek mi leszünk, és ellensúlyozni tudjuk a gödöllői fölényt.”

Hollósy László, a Gödöllő edzője úgy gondolja, együttese sok újdonsággal nem szolgálhat a borsodiaknak.

„Egy-két új, meccsen még nem ki nem próbált elemmel színesedhet támadójátékunk – tette hozzá a tréner. – A továbbjutás azon múlik majd, ki lesz a nyugodtabb, ki tudja jobban átgondolni a taktikáját. A lényeg: mi lesz a fejekben?”

A gödöllői játékosok pszichés állapotát valószínűleg jelentősen befolyásolja, hogy elnökségi határozat nyomán több mint másfél hónapja nem kaptak fizetést – a klubvezetőség kudarcként értékeli, hogy az együttes az alapszakaszban a negyedik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
24 perce

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
30 perce

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
1 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
1 órája

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik