Steve McClaren közellenség lett

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2007.03.26. 23:03
Címkék
A nagy blama! Anglia idegenben Izrael ellen csak 0–0-ra volt képes, és az eredmény tükrében a legendásan kemény brit sajtó szépen kiosztotta Steve McClaren kapitányt, mondván: alkalmatlan a feladata ellátására. Az eredménylajstromot nézve ebben van valami igazság.

Nem sok újdonságot hozott a szombat: Anglia ugyanolyan – ahogyan a brit lapok is fogalmaznak – impotens módon játszott Izrael ellen is, mint tavaly tavasz óta mindenkor. Ennélfogva már a lefújás pillanatában sorolhatta is az ember a másnapi szalagcímeket, s a válogatott bajait veséző írások tartalmában sem igen lehetett melléfogni. Mert ugyan tény, hogy sérülés, illetve eltiltás miatt Gary Neville és Ashley Cole sem játszhatott – a két első számú szélsőhátvéd egyidejű hiánya az elvben szárnyjátékra alapozott szisztémában igen nagy csapás –, és a két „ősi sérült”, Joe Cole és Michael Owen sem volt jelen, de rajtuk kívül minden más nagy név igen.

Ennek ellenére az angol szurkolók odáig jutottak a mérkőzés végére, hogy azt skandálták: „Micsoda hülyeség!”, utalva arra, hogy az összes lehetséges fórum a válogatott tagjainak eredményes és jó játékot ígérő nyilatkozataival volt tele a selejtező előtt. Ehhez képest Anglia már öt pontra van a csoport első helyétől, és Steve McClaren is csak azért szövetségi kapitány... még, mert a sorsolás kis levegőhöz juttathatja – szerdán Andorra, a nyáron pedig Észtország következik –, no meg a szövetségnek sem szokása menet közben lovat váltani.

Pedig a tréner is megkapta a magáét. „Nem tudod, mit csinálsz” – harsogták a vendégszurkolók, amikor a sok társával ellentétben egészen jól játszó Aaron Lennon helyett Stewart Downing jött be a finis felé közeledve. Steve McClaren meg is zavarodott a végére: „Veszítettünk,

bocsánat, döntetleneztünk olyan meccsen, amelyet meg kellett volna nyernünk. Mi is csalódottak vagyunk. Az első húsz percben nagy nyomás alatt voltunk, de később sok gólt kellett volna szereznünk, ez egy másik napon meg is történt volna.”

Mondjuk, a labdát egyébként sikerült a hálóba juttatniuk, mégpedig kétszer is, csakhogy Micah Richards, illetve Jermaine Defoe – a két csereember – lesről tette ezt. Így aztán a hírek szerint az öltözőben a játékosait alaposan kiosztó kapitány magyarázkodhatott tovább: „Semmi sem

számít, ha továbbjutunk, és én még mindig bízom benne, hogy így lesz. Még van hátra hét mérkőzés, és olyan helyen ikszeltünk, ahonnan nagyon sok ember szerint nehéz elhozni még az egy pontot is.”

A sajtó nem rajongott ezért a mondatért, s elkezdték gyűjteni az adatokat Steve McClaren alkalmatlanságát alátámasztandó – nem volt nehéz. A szakember ugyanis a Middlesbrough menedzsereként a mérkőzései kétharmadát elvesztette, a világ egyik legjobb játékosállományú válogatottjával pedig nyolc mérkőzésen három győzelem, három döntetlen és két vereség a mérlege.

Arról nem is beszélve, hogy tavaly nyáron, a vb után csakis a brazil Luiz Felipe Scolari hirtelen visszalépése miatt lett kapitány…

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája