Bekele feladta a versenyt

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2007.03.25. 00:08
Címkék

Meglepetésre nem Kenenisa Bekele nyert szombaton Mombasában a 35. mezeifutó-világbajnokságon. Az etióp futó az előző öt évben mindkét távon győzött, a 12 kilométeren hatodik aranyának megnyerésére készült. Ám nem számolt a körülményekkel, és a hajrában gyomorbántalmak miatt feladta a küzdelmet.

Bekele a versenyt megelőzően úgy nyilatkozott, hogy a hőség lesz az indulók legnagyobb ellenfele, arra azonban nem számított, hogy ő lesz a meleg egyik áldozata. Bekele tíz kilométerig az eritreai Zersenay Tadesével együtt az élen haladt, s a kettős jelentős előnyre tett szert. Az utolsó körben azonban az etióp sztár váratlanul lefékezett, s a közönségnek búcsút intve kisétált a pályáról. Javításra az idén nem lesz módja, hiszen a rövidebb táv ettől az évtől kezdve nem szerepel műsoron. Mivel rajta kívül még négy honfitársa adta fel a küzdelmet, a világ egyik legerősebb távfutónemzetének értékelhető csapata sem lett. A házigazda kenyaiak így fölényesen nyertek, hiszen egyéniben a másodiktól a hatodikig minden helyezés az övék lett.

Az etióp futónők szívósabbnak bizonyultak, bár ők sem tudták megszerezni az egyéni szám aranyát. A nyolc kilométeres táv esélyese Tirunesh Dibaba volt, ám a mezőnyt végig a holland színekben versenyző Lornah Kiplagat vezette, akit a közönség lelkesen ünnepelt. Nem csoda, hiszen a kenyai születésű Kiplagat csak négy éve költözött Európába, amikor férjhez ment holland menedzseréhez. Edzéseinek jelentős részét azonban változatlanul Kenyában végzi, mégpedig a 2400 méteres magasságban fekvő saját edzőtáborában.

A nők csapataranya az etiópoknak jutott, a junioroknál viszont a férfiaknál és a nőknél is minden győzelmet a házigazdák szereztek meg. Vagyis a nap nyolc első helyéből öt lett a kenyaiaké, így elégedettek lehetnek. Érdekesség, hogy tavaly a debreceni utcaifutó-világbajnokságon ugyancsak Tadese és Kiplagat volt a két győztes.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
1 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
33 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
34 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
39 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
56 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
58 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája