Nem lesz kegyelem

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2007.03.22. 23:49
Címkék
Ez bizony barátságtalan meccs lesz.

A szónak nem abban az értelmében, hogy a szurkolók csúzlival lövöldöznek majd Vass Ádámékra, az ellenfél pedig nem rúg derékon alul, bizonyára a fogadtatás és a vendéglátás szívélyességére sem lehet panasz, ám kedélyes, tét nélküli futballozgatásról még csak ne is álmodozzunk.

Nem is azért, mert a barátságos mérkőzések aranykora már rég a múlt ködébe veszett. Amióta a pénz egyre erőszakosabban átvette az irányítást, a csillagászati összegeket kifizető klubok gyűlölködve tekintenek minden olyan válogatott mérkőzésre, amelynek nincs igazán tétje, ám a futballista ettől még megsérülhet, és képtelenné válhat megszolgálni a fizetését. Magyar játékosok számlájára – sajnos – manapság nem utalnak lélegzetelállító summákat, így most ott lehet mindenki a pályán, aki él, mozog, egészséges és korát illetően passzol a kapitány koncepciójához, aki egyébként nem győzi hangsúlyozni, hogy a magyar válogatott még másfél évig nem játszik tétmeccset.

Csakhogy sokfajta tét létezik. Nálunk a közvélemény még mindig enyhe megvetéssel kezel olyan válogatottakat, mint például Montenegró, a holnapi ellenfél, holott a máltai lecke óta ez nem több üres fölényeskedésnél. Ráadásul Montenegró valóban nem lesz barátságos: mindenáron győzni akar. Számára ez nem egyszerű futballmeccs lesz: Európa legfiatalabb országa most mutatkozik be önállóan a nemzetközi porondon. Nem puszta meccsről, hanem nemzeti büszkeségről, jeles történelmi eseményről van szó, amelyet ha törik, ha szakad, muszáj dicsőséggel bearanyoznia.

Ez is egyfajta tét: úgy felkészülni, hogy ezt a fiatal magyar csapatot ne roppantsa össze a kivételes hangulat. El kell felejteni, hogy nincs tét, hiszen az ellenfél nem ismer kegyelmet. Márpedig a vágóhídra beletörődéssel sorjázó bamba jószágnak egyetlen értékes tulajdonsága van.
Roppant barátságos.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik