A defenzív futball uralkodott a vb-n

Vágólapra másolva!
2006.07.08. 11:11
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szakmai elemző csoportjának (ennek tagja dr. Mezey György is) jelentése szerint a sportág 18. világbajnokságán a védekezés dominált, ennek ékes bizonyítéka, hogy a döntőbe is két olyan csapat jutott – Olaszország és Franciaország –, amelyek a defenzív taktikát szinte tökélyre fejlesztették a németországi tornán.
Felvétel az elődöntőből: Zinedine Zidane-t (jobbra) három portugál játékos veszi körül. A védekezésnek óriási volt a szerepe minden mérkőzésen
Reuters
Felvétel az elődöntőből: Zinedine Zidane-t (jobbra) három portugál játékos veszi körül. A védekezésnek óriási volt a szerepe minden mérkőzésen
Felvétel az elődöntőből: Zinedine Zidane-t (jobbra) három portugál játékos veszi körül. A védekezésnek óriási volt a szerepe minden mérkőzésen
Reuters
Felvétel az elődöntőből: Zinedine Zidane-t (jobbra) három portugál játékos veszi körül. A védekezésnek óriási volt a szerepe minden mérkőzésen

VÉLEMÉNYEK, KRITIKÁK:

FRANZ BECKENBAUER: „Nem volt sok igazán rossz mérkőzés, de olyan igazi thrillert nem éltünk át. Ha rajtam múlna, azok a csapatok, amelyek egy csatárral játszanak, nem indulhatnának el a tornán. Csak vicceltem. Ennek ellenére komolyan bosszantot, hogy néhány csapatban egyáltalán nem volt kurázsi. Vajon ennyire be voltak ijedve az edzők? Néha alig ment lövés a kapukra, ez megmagyarázza, miért esett viszonylag kevés gól.”

MICHEL PLATINI: „Voltak jó és kevésbé jó meccsek, de nem gondolom, hogy különösen magas színvonalú a torna. (…) Több Zidane-ra, Ronaldinóra vagy Messire van szükségünk. A szurkolók az ilyen típusú játékosok miatt mennek ki a stadionba. Atlétákat és futókat az olimpián is láthatnak.”
Andy Roxburgh, a FIFA szakmai elemző csoportjának (TSG) tagja rámutatott: a 32 részt vevő csapat közül 28 négy védővel állt fel, és azok a válogatottak, amelyek nem ezt a taktikai hadrendet alkalmazták, nem is voltak sikeresek. A három védővel operáló négy együttes közül a legjobb 16 közé csak kettő, a negyeddöntőbe már egy sem jutott be.

A négyvédős hátsó alakzatokat ezen túlmenően sok esetben „mélyen” játszó védekező középpályások egészítették ki, erre a megoldásra – magyarázta Andy Roxburgh – éppen a két finalista együttes a legjobb példa.

A franciáknál Patrick Vieira és Claude Makelele segített rengeteget a védekezésben, míg az olaszoknál szinte ugyanilyen feladatokat látott el Andrea Pirlo és Gennaro Gattuso.

Az egykori perui válogatott Teofilo Cubillas megjegyezte: ezt a defenzív sémát a csapatok többsége úgy próbálta ellenpontozni, hogy a hagyományos egy helyett két kreatív középpályást, ha úgy tetszik: játékmestert alkalmazott, elöl pedig egyetlen befejező csatár játszott.

A német Per Mertesacker (fölül) és Arne Friedrich fogja satuba az olasz Luca Tonit. A csatároknak nem volt könnyű a sorsa ezen a vb-n
Reuters
A német Per Mertesacker (fölül) és Arne Friedrich fogja satuba az olasz Luca Tonit. A csatároknak nem volt könnyű a sorsa ezen a vb-n

Szavazás

Önnek mi a véleménye a vb színvonaláról? Értékelje 1-től 5-ig!

Írja be az itt látható számot!
A németek jelentették a kivételt, náluk a Miroslav Klose, Lukas Podolski ékpár mögött Michael Ballack volt az egyszemélyes „motor”. Az elődöntőbe jutott másik három csapat viszont az egycsatáros játékot választotta – a franciáknál Thierry Henry, a portugáloknál Pauleta, az olaszoknál Luca Toni volt az előretolt ember.

Ami a csatárokat és a támadójátékot illeti, nos, az hagyott kívánnivalót maga után. A vb eddigi 62 mérkőzésének gólátlagát (2,27 gól/meccs) nézve megállapítható, hogy az a sokat kárhoztatott az 1990-es olaszországi torna óta a legalacsonyabb. Még úgy is, hogy volt egy 4-2-es Németország–Costa Rica nyitó mérkőzés meg egy 6-0-s Argentína–Szerbia és Montenegró találkozó.

Figyelemre méltó, hogy Miroslav Klose öt találattal vezeti a góllövőlistát, és ha nem szerez gólt a szombat esti bronzmeccsen, vagy mondjuk a francia Thierry Henry nem ér el mesterhármast a fináléban, akkor olyan gólkirálya lesz a vb-nek, aki 1962 óta a legkevesebb találatot jegyezte (akkor hatan zártak négy góllal, közöttük Albert Flórián).

Csak összehasonlításképpen: a 2002-es vb-n Ronaldo nyolc góllal végzett a lista élén, Klose és Rivaldo öt-öt góllal lett második, Jon Dahl Tomasson négyig jutott, és további öt csatár szerzett három találatot. Ehhez képest most Klosén kívül egyetlen támadó sem ért el eddig háromnál több gólt.
Gigi Buffon megdöntheti Walter Zenga csúcsát
Reuters
Gigi Buffon megdöntheti Walter Zenga csúcsát

Szavazás

Ön szerint ki volt a vb legjobb kapusa

Írja be az itt látható számot!
Óriási volt a kapusok szerepe a világbajnokságon. Olyannyira, hogy kis túlzással kijelenthető: sokan leginkább az ő parádés teljesítményükre emlékeznek majd, mint a mezőnyjátékosok – különösen a csatárok – megmozdulásaira.

Gianluigi Buffonnak, az olaszok portásának az eddigi hat meccsen csak csapattársa, Christian Zaccardo tudott gólt lőni, Pascal Zuberbühler, a svájciak kapusa viszont kapott gól nélkül védett végig három mérkőzést.

Remek produkciót láthattunk Petr Cechtől – jóllehet, a cseh válogatott is elvérzett a csoportkörben –, de emlékezhetünk a „tizenegyesölő” portugál Ricardo és a német Jens Lehmann, a ghánai Richard Kingson vagy a trinidadi Shaka Hislop bravúrjaira is.

Apropó, Buffon! Az olasz hálóőr 453 perce nem kapott gólt, és ha a fináléban még 65 percig megőrzi a kapuját, megdöntheti honfitársa, Walter Zenga 1990-es vb-rekordját. Zenga 16 évvel ezelőtt 517 percig nem kapott gólt. ----
A LABDARÚGÓ-VB-K GÓLKIRÁLYAI:
1930 Stábile argentin 8 gól
1934 Nejedlý cseh 5
1938 Leónidas brazil 7
1950 Ademir brazil 9
1954 Kocsis magyar 11
1958 Fontaine francia 13
1962 Garrincha brazil 4
Vavá brazil 4
L.Sánchez chilei 4
Albert magyar 4
Jerkovics jugoszláv 4
V.Ivanov szovjet 4
1966 Eusebio portugal 9
1970 Müller német 10
1974 Lato lengyel 7
1978 Kempes argentin 6
1982 Rossi olasz 6
1986 Lineker angol 6
1990 Schillaci olasz 6
1994 Stojckov bolgár 6
Szalenko orosz 6
1998 Suker horvát 6
2002 Ronaldo brazil 8
----
Játékos Ország Gól
Klose német 5
Crespo argentin 3
Maxi Rodriguez argentin 3
Ronaldo brazil 3
Henry francia 3
Podolski német 3
F. Torres spanyol 3
Villa spanyol 3
Gerrard angol 2
Cahill ausztrál 2
Adriano brazil 2
Wanchope Costa Rica-i 2
Rosicky cseh 2
Delgado ecuadori 2
C. Tenorio ecuadori 2
Dindane elefántcsontparti 2
Vieira francia 2
Zidane francia 2
Bosacki lengyel 2
O. Bravo mexikói 2
Maniche portugál 2
Toni olasz 2
Frei svájci 2
Sevcsenko ukrán 2
Dempsey amerikai 1
Beckham angol 1
J. Cole angol 1
Crouch angol 1
Flavio angolai 1
Ayala argentin 1
Cambiasso argentin 1
Messi argentin 1
Saviola argentin 1
Tevez argentin 1
Aloisi ausztrál 1
Kewell ausztrál 1
Moore ausztrál 1
Fred brazil 1
Gilberto brazil 1
Juninho Pernambuchano brazil 1
Kaká brazil 1
Ze Roberto brazil 1
R. Gomez Costa Rica-i 1
Koller cseh 1
An-Dzsung Hvan dél-koreai 1
Li Csun Szu dél-koreai 1
Pak Dzsi Szung dél-koreai 1
Kaviedes ecuadori 1
Drogba elefántcsontparti 1
B. Kalou elefántcsontparti 1
B. Kone elefántcsontparti 1
Ribery francia 1
Appiah ghánai 1
Dramani ghánai 1
Asamoah Gyan ghánai 1
Muntari ghánai 1
Robben holland 1
Van Nistelrooy holland 1
Van Persie holland 1
N. Kovac horvát 1
Srna horvát 1
Bakhtiarizadeh iráni 1
Golmohammadi iráni 1
Nakamura japán 1
Tamada japán 1
J. Fonseca mexikói 1
Marquez mexikói 1
Zinha mexikói 1
Frings német 1
Lahm német 1
Neuville német 1
Del Piero olasz 1
Grosso olasz 1
Iaquinta olasz 1
Inzaghi olasz 1
Gilardino olasz 1
Materazzi olasz 1
Pirlo olasz 1
Totti olasz 1
Zambrotta olasz 1
Cuevas paraguayi 1
Deco portugál 1
Cristiano Ronaldo portugál 1
Pauleta portugál 1
Simao Sabrosa portugál 1
Juanito spanyol 1
Raúl spanyol 1
Xabi Alonso spanyol 1
Barnetta svájci 1
Senderos svájci 1
Allbäck svéd 1
Larsson svéd 1
Ljungberg svéd 1
El-Dzsaber szaúdi 1
El-Kahtani szaúdi 1
Ilics szerb-montenegrói 1
Zigics szerb-montenegrói 1
M. Kader togói 1
Dzsaidi tunéziai 1
Dzsaziri tunéziai 1
Mnari tunéziai 1
Kalinicsenko ukrán 1
Rebrov ukrán 1
Ruszol ukrán 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik